Az emberi mikrobiom azoknak a mikroorganizmusoknak (jótékony baktériumoknak, gombáknak, vírusoknak) az összességét jelenti, melyek a szervezetedben élnek, az emésztőrendszeredtől a bőrödig. A mikrobiomnak meghatározó része a bőr védőrétege, már csak azért is, mert bőröd a legnagyobb szerved.
A teljes mikrobiom mindössze néhány száz grammot tesz ki, ez a testsúlyodhoz képest elenyésző tömeg. Kiegyensúlyozott működése mégis alapvetően meghatározza, hogy “jó bőrben vagy-e”. A mikrobiom épsége kihat az egészségi állapotodra, az immunrendszered normál működésére, és a bőrödön található mikróbák révén a bőr szépségére is.
Hogyan segíthetsz te magad a mikrobiomnak?
• Válogasd meg, hogy milyen összetételű kozmetikumok kerülnek a fürdőszobádba. A mikrobiom felel azért, hogy bőröd pH-értéke ne tolódjon el. A normál, enyhén savas környezet fenntartását azzal is elősegítheted, ha olyan kozmetikumokat használsz, melyek összhangban vannak a bőr igényeivel.
A Manna küldetésének része az is, hogy megóvjuk a bőrödet az irritáló anyagoktól, mesterséges tartósítószerektől, a bőrt eltömítő kőolajszármazékoktól és szilikonolajoktól. Nézz körül a természetes alapú Manna szappanok és tusfürdők között, és tegyél mikrobiom-barát kozmetikumokat a polcra!
• Ne dörzsöld le magadról fürdés, zuhanyozás közben a mikrobiomot (is)!
Az irritáló hatású, a habzást és az erőteljes tisztító hatást fokozó összetevőket tartalmazó tusfürdők után újabb veszély leselkedik bőröd külső védőrétegére: a dörzsölés. Ha egy durvább anyagú szivaccsal felsérted a bőrödet, utat engedsz a sérülésnek, irritációnak.
A kevesebb néha több. A hosszas, bőrt szárító kádfürdőzés helyett válaszd a gyors, de mégis kellemes zuhanyt, és a durva szivacsot cseréld fel egy olyan tusfürdőre, mely még hidratálja is a bőrödet. A Manna fürdőrituáléjáról itt írtam részletesen korábban. Merülj el benne és ha még nem tetted, alakítsd ki a saját szertartásodat!
• Szabadulj meg mindentől a fürdőszobában, ami kórokozókat rejthet.
Ha még azt is elárulom, hogy a szivacs vagy a fürdőkesztyű egyúttal időzített baktériumbomba is, még könnyebben elengeded a dörzsölést.
A használaton kívüli, nedves szivacsokban könnyen elszaporodhatnak a gyulladást, fertőzést, irritációt okozó baktériumok, melyeket így tisztálkodás közben akaratlanul te magad viszel fel a bőrödre. (Ha előzőleg még fel is sértetted a bőrödet, akkor “garantált” a mikrobiom egyensúlyának felborulása.)
Ha most az jár a fejedben, hogy a fürdési rituálé megújítását összekötöd egy kiadós selejtezéssel is, akkor szerezz inspirációt ebből a korábbi bejegyzésemből. Itt listáztam, mennyi mindentől kellene még megszabadulnod a konyhában és a fürdőszobában a baktériumokkal teli szivacson, a cserére megérett fogkefén vagy a rég lejárt, szivacsos applikátorral ellátott korrektorokon, púdereken felül.
• Hagyd, hogy bőröd magától regenerálódjon, adj neki ehhez teret.
Bőröd saját erejéből is képes arra, hogy napról napra megújuljon, már ha nem zavarod össze a működését. Az egészen apró változtatások is összeadódhatnak, és idővel azt veszed észre, hogy alig-alig hadakozol a pattanásokkal, a feszüléssel, irritációval vagy a fénylő bőrrel.
Pár apróság, ami hosszú távon látványos hatással járhat: először is ne nyúlj folyton az arcodhoz, pláne kézmosás nélkül. Tisztogasd szorgalmasan a sminkeszközöket, például az ecseteket, és ne hagyd fent éjszakára a sminket, este alaposan mosd le.
A szép, tiszta arcbőrhöz vezető praktikus tippeket egy csokorban is megtalálod. Az arcápolási rituálé leírását, különös tekintettel a kétlépcsős arctisztításra, itt olvashatod. A környezetbarát arctisztításhoz a natúr, bambuszból és pamutból készült mosható arctisztító korongot ajánlom. Akár több százszor is felhasználható, a kézi vagy gépi mosással a tisztaságáról is gondoskodsz.
Azzal is kedveskedhetsz a bőrödnek, ha egy olyan arckrémet is arcápolási rituáléd részévé teszel, amely kifejezetten a mikrobiom megóvását célozza.
Az ultrakönnyű Manna PRO Rebalancing MICROBIOME WATER CREAM (Link: termékoldal) többféle hatóanyaggal, így fermenált abrakzab magkivonattal, szkvalénnal, sáfrányos szeklice olajjal és hialuoronsavval támogatja a mikrobiomot. Klinikailag is bizonyított hatásai közé tartozik az is, hogy javítja a bőr védőrétegét, serkenti az epidermisz természetes védelmét, és kiegyensúlyozza a bőr flóráját.*
*Független, nemzetközileg elismert vizsgáló laboratórium által végzett műszeres teszt alapján.
Van kedvenc Manna szappanod, tusfürdőd? Próbáltad már a water creameket?
Hozzászólások
Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be!