Te tudod, miért ráncosodik a bőr a tenyereden, talpadon, ha sokáig áztatod?
te tudod, miért ráncosodik a bőr a tenyereden, talpadon, ha sokáig áztatod?

Te tudod, miért ráncosodik a bőr a tenyereden, talpadon, ha sokáig áztatod?



Gyerekekkel lenni azért is csodálatos, egyben embert próbáló feladat, mert újabb és újabb nehezen megválaszolható kérdéseket tesznek fel, amire nekem, mint felnőttnek illene okos és mindentudó válaszokat adnom. Persze nem mindig sikerül, ilyenkor kicsit röstelkedve bár, de bevallom, hogy kifogtak rajtam, aztán együtt leülünk és megkeressük a megoldást.

Kérdeztek már arról, hogy miért habzik a szappan, megpróbáltak már kifogni rajtam azzal, hogy miért szappanízű – szerintük – a koriander. Most pedig azzal jöttek, hogy mondjam meg, hogy miért ráncosodik meg a tenyerük, talpuk, ha sokáig áztatják magukat a kádban, vagy a strandon.

Először arra gyanakodtam, hogy talán a víz leoldja a bőrük felületéről az azt védő olajokat, és emiatt, illetve a hőmérséklet különbsége miatt alakul ki az aszalt gyümölcsre emlékeztető ráncosság, de kiderült, tévedtem. Sőt, nem csak én tévedtem, de a tudósok is sokáig félreértelmezték a jelenséget.


Meglepő, de hasznos dolog áll a jelenség hátterében

Csak pár éve, hogy kiderült, nem fizikai oka van a ráncosodásnak, és egyáltalán nem is ártalmas vagy veszélyes, hanem egy nagyszerű és hasznos oka van: az, hogy így könnyebben tudunk megfogni a vízben tárgyakat, könnyebben tudunk megkapaszkodni a lábunkkal a víz alatt. Mindezt egy idegrendszeri reakció okozza, amely segít bennünket abban, hogy a vízben ügyesebbek legyünk. Te sem gondoltad volna, igaz? De tökéletesen jó válasz arra is, hogy miért csak az ujjbegyeken, a tenyérben és a talpakon tapasztalható ez a jelenség.

Mindenesetre a bőrödnek nem igazán használ, ha túl sokat ázol a vízben, ezért fontos, hogy utána gondoskodj a megfelelő ápolásról. Ehhez a nyárra ajánlom neked a vegyszermentes Manna szépségolajokat, az illatos és a még illóolajokat sem tartalmazó Mannákat: az enyhén füstös illatú, Organikus ghánai sheavajat és a Prémium sheavajat, a vulkáni kőzeten szűrt, hófehér és krémes, illatos Manna sheavajakat, illetve a csokoládéillatú, tökéletesen tiszta és természetes Organikus kakaóvajat.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák

Hozzászólások

Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be!



Díjazzuk a hűséged!

A százalékokban számított kedvezmények ideje lejárt, mert szeretnénk, ha Manna Club tagként megkülönböztetett figyelmet és még több kedvezményt kapnál. Ezért létrehoztunk a Manna Clubot, ahol könnyen átláthatod az aktuális ajánlataid.

Tudj meg többet