Te hogyan küzdesz a kórokozók ellen?
te hogyan küzdesz a kórokozók ellen?

Te hogyan küzdesz a kórokozók ellen?



A pandémia rávilágított egy nagyon fontos dologra, ami „békeidőben” sokszor elsikkad: a kézmosás szerepére a betegségek megelőzésében. Miért olyan fontos ez?

Naponta többször megtesszük (remélhetőleg), mégsem tudjuk a jelentőségét igazán felmérni: ez a kézmosás.

Miért fontos a rendszeres kézmosás?

Testünk szennyeződéseknek leginkább kitett része a kezünk. Gondolj bele, hogy a munkahelyeden, a közlekedés során, vásárláskor vagy akár az otthonodban mennyi olyan tárgyat érintesz meg, amelyhez mások is hozzáértek, illetve amely különböző módokon szennyeződött. A gond az, hogy a baktériumok rendkívül gyorsan szaporodnak, és egyesek órákig, napokig, mások akár hetekig is képesek a különböző felületeken megbújva életben maradni. Ráadásul egyre nagyobb problémát okoznak a gyógyszereknek, antibiotikumoknak ellenálló, ún. rezisztens kórokozók. Aggasztó az is, hogy egyre gyakrabban jelennek meg a hétköznapi környezetünkben olyan kórokozók, amelyek régebben csak kórházakban voltak jellemzőek.

Orvosok egybehangzó véleménye szerint a leghatékonyabb védekezés ezek ellen: a rendszeres és alapos kézmosás!

Nemcsak a légúti fertőzésektől véd, hiszen a betegségek egy jelentős része részben, vagy kizárólag érintés útján terjed. Többek között különféle hasmenéses, illetve májbetegségek terjedésének megelőzésében is kulcsfontosságú szerepe van.

Hogyan, mikor, meddig?

Nem elég a kézmosás elvégzése, a módja is nagyon fontos. Az emberek többsége ugyanis nem elég alaposan, illetve nem elég ideig mos kezet. Számos weboldalon találhatsz képes bemutatót, hogyan is kell ezt jól csinálni. Ahhoz ugyanis, hogy a kézmosás igazán hatékony legyen, legalább 20 másodpercig kell tartania, és a kéz minden területére ki kell terjednie: a kézfejre, az ujjak közére is, amiről sokan megfeledkeznek.

A „mikor” kérdése is éppilyen fontos. Nem is gondolnánk, milyen sokan megfeledkeznek még arról is, amit pedig gyerekkorunkban belénk sulykoltak: evés előtt feltétlenül kezet kell mosni. És hányan gondolnak arra, hogy köhögés, tüsszentés, vagy állatok simogatása után, ételkészítés előtt is szükséges? Apropó, köhögés, tüsszentés: ugye, Te is tudod, hogy ilyenkor zsebkendőt „illik” használni? Ha éppen nincs kéznél, akkor sem szerencsés a kezedbe köhögni, kivéve, ha utána rögtön meg tudod mosni a kezedet. Szakértők szerint a legjobb megoldás ilyenkor a könyökhajlatba köhögni, illetve tüsszenteni: ez a testrész általában nem érintkezik más felületekkel, így minimális az esélye a kórokozók továbbterjedésének. Még egy fontos szabály: hazaérkezés után a cipő, kabát levétele után az első dolgod a kézmosás legyen!

Még egy fontos kérdés: mivel?

Már csak azt kell tisztázni, mivel is tisztítsuk kezeinket. Egészségügyi dolgozók, hozzáértők egybehangzó véleménye szerint az egyszerű, szappanos kézmosás tökéletesen megfelel, ha elegendő ideig, helyesen, és a szükséges gyakorisággal végezzük. Ha pedig házon kívül vagyunk és nincsen mód szappanos kézmosásra, erre az esetre tartsunk magunknál alkoholos kéztisztítót, amelyet víz nélkül is használhatunk.

Ha kímélni szeretnéd bőrödet, javaslom, hogy gyengéd natúr szappanokat használj, melyek minőségi növényi olajokból, fölösleges vegyszerek hozzáadása nélkül készülnek.

A Mannánál találsz egy kifejezetten a kézmosásra kifejlesztett szappant, a COCO kézmosó szappant olívaolajjal és levendulával. Ez a tápláló olajok mellett hozzáadott glicerinnel gondoskodik kezeid ápolásáról, a kényeztető élményről pedig a csodálatos, tiszta illóolajból származó levendulaillattal.

Ha illatmentes kényeztetésre vágysz, kipróbálhatsz két másik gyengéden tisztító szappant: a COCO sheavajas szappant és az Extra szűz olívaolaj szappant.

Ha elmész otthonról, tedd a táskádba a Frissítő kézspray-t glicerinnel, melynek segítségével bárhol gyorsan megtisztíthatod kezeidet!

A gyakori kézmosás miatt, különösen hideg időben, a kezek extra ápolást igényelnek, erre a célra bevetheted a fűszeres-citrusos illatú, természetes összetevőkből készült Manna sheavajas kézkrémet vörösszőlőlevél-kivonattal.

Ugye, milyen egyszerű és hatékony fegyverünk van a kórokozók ellen? Ne feledkezzünk meg róla! ?

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák

  • 3 vegán nasi az őszi esti kuckózáshoz - blog

    3 vegán nasi az őszi esti kuckózáshoz

    Hűvös őszi estéken nincs is jobb, mint bekuckózni egy jó könyvvel, vagy a kedvenc sorozatunkat nézve. Van, hogy ilyenkor rátör az emberre az éhség, és ezzel együtt a belső küzdelem, hiszen tudjuk, hogy a késői vacsora nem egészséges, pláne, ha az ember fogyni szeretne, vagy csak tartani a súlyát. Nem kell azonban éhen maradnod, hiszen vannak könnyű finomságok, melyeket bűntudatmentesen élvezhetsz!

    Megnézem
  • 3 tévhit a zsíros bőr ápolásáról - blog

    3 tévhit a zsíros bőr ápolásáról

    Sokan küzdenek fénylő, zsíros bőrrel, Tündéreink gyakran kapnak kérdéseket a megfelelő ápolásról. Ezzel kapcsolatban sajnos sok tévhit kering, tisztázzunk pár fontos dolgot!

    Megnézem
  • te felelős állattartó vagy? - blog

    Te felelős állattartó vagy?

    Erre biztosan minden gazdinak az a válasza, hogy: természetesen! Elhiszem Neked, kedves Olvasóm. Van azonban egy nagyon fontos dolog, amivel kapcsolatban sok téveszme kering, és aminek a jelentőségével sok ember nincsen tisztában: ez pedig az ivartalanítás.

    Megnézem

Hozzászólások

Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be!



  • avatar
    • Györgyi
    • 2021-12-28 14:57

    Sajnos sokan csak most a vírus jelenlétével döbbentek rá, hogy mennyire fontos a kézmosás. Nagyon sok embert látok, hogy kijön az üzletből és máris eszi amit megvett. Tudom túlzásba sem jó esni, kell azért egy kis "piszok", de most inkább a vírust kellene elkerülni és ehhez valóban szükséges az alapos kézmosás is. Táskámban nekem is van kéztisztító spray, lassan elfogy, úgyhogy vennem kell megint. Itthon ha nem "mannával" mosok kezet, a folyékony szappanba van csepegtetve teafa olaj, amúgy ezt azelőtt is használtam.

    • Györgyi
    • 2021-12-28 14:57

Díjazzuk a hűséged!

A százalékokban számított kedvezmények ideje lejárt, mert szeretnénk, ha Manna Club tagként megkülönböztetett figyelmet és még több kedvezményt kapnál. Ezért létrehoztunk a Manna Clubot, ahol könnyen átláthatod az aktuális ajánlataid.

Tudj meg többet