"Erőszakmentes" kozmetikai vállalat a Manna
A világ összes kisállata nevében: Köszönöm Neked, hogy Mannát használsz!
Kivételes NEMZETKÖZI elismerésben részesült a Manna! Olvasd el Te is, hogy miért is vannak biztonságban a nyuszik és a kisállatok. Annyit elárulok, hogy hosszú út vezetett idáig, amihez a Te segítséged és jó döntésed is kellett, amellyel nem támogatod az állatkísérleteket.
A Manna Natúr Kozmetikum Kft. Magyarországon az első magyar cég aki elnyerte a nemzetközi „Erőszakmentes” kozmetikai vállalat minősítést.
A BUAV (Brit Egyesülés az Élveboncolás Eltörlésére) és a Cruelty Free International (Erőszakmentesség Nemzetközi Szervezete) közleményben jelentette be, hogy erőszakmentes kozmetikai vállalattá minősíttette a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-t. A 2010-ben alakult családi vállalkozás az első hazai cég, amely megfelelt a globális szervezet standardjainak. A minősítő átvilágítás során bizonyítást nyert, hogy a manufaktúra piacra lépésétől kezdődően kizárólag állatkísérletektől mentes alapanyagok felhasználásával állítja elő prémium kategóriás kozmetikai termékeit.
A Leaping Bunny (ugró nyuszi) logóval fémjelzett globális minősítés a 2013. március 11-én életbe lépő rendelethez kapcsolható, mely megtiltja az állatokon végzett kozmetikai teszteket, valamint az ilyen módon tesztelt kozmetikai termékek és kozmetikai alapanyagok Európai Unión belüli forgalmazását.
A szigorú törvényi szabályozás ellenére továbbra is számos kiskapu nyílik arra, hogy az EU határain belülre kerüljenek olyan kozmetikai alapanyagok, melyeket állatokon teszteltek. Amíg az Unió határain keresztül beáramló alapanyagok ilyen irányú ellenőrzése nem megoldott, a Leaping Bunny logó és a hozzá tartozó Cruelty Free minősítés az egyetlen garancia arra, hogy a vásárlókhoz valóban olyan termék jut el, amely megfelel az erőszakmentesség elveinek és szigorú kritériumainak. Azok a gyártók, melyek nem csatlakoznak a Leaping Bunny programhoz, bizonyos körülmények közt továbbra is folytathatnak kozmetikai célú állatkísérleteket.
A négy éve működő Mannaszappan vegyszermentes natúr kozmetikumok széles palettájával szolgálja ki a magyar piacot. Valamennyi előállított termékük SLS-mentes, nem tartalmaz mesterséges színezékeket, sem tartósítószereket.
- A No Cruelty minősítési procedúra a teljes cég és a teljes beszállítói kör átvilágításával jár. - nyilatkozza a hír kapcsán Varga-Darabos Andrea, a Mannaszappan ötletgazdája és alapítója. Bizonyítanunk kellett, hogy mi is és beszállítóink is kivétel nélkül kerülik az állatokon végzett teszteket, függetlenül attól, hogy a világ mely részén működnek. Hosszú hónapok teltek azzal, hogy többek közt indiai, ghánai, marokkói partnereink esetében alátámasszuk, tartózkodnak az állatkísérletektől. Magyarországon piacvezető natúr kozmetikumokat gyártó vállalataként emberek százezreinek otthonában vagyunk jelen. A hitvallásunk része, hogy teljes mellszélességgel kiállunk az állatok jogaiért és képviseljük az állatokkal szemben folytatott kegyetlenség beszüntetésére irányuló törekvéseket. Fontos számunkra, hogy azok, a kik megvásárolják a Manna termékeket, tudatában legyenek annak, hogy amellett, hogy a vegyszermentes termékek jótékony hatást gyakorolnak bőrükre, mi sem és beszállítóink egyike sem végez teszteket állatokon. Az ugró nyuszi logó egyszerű és közvetlen módja annak, hogy kommunikálni tudjuk ezt az üzenetet. Vásárlóink az első pillanatban találkoznak az általunk képviselt értékrenddel, van rá módunk, hogy kifejezzük, hogy hiszünk az erőszakmentességben. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy elnyertük ezt a minősítést a Cruelty Free International-tól.
Hozzászólások
Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be! Belépek
Sziasztok! Szívből gratulálok egy újabb nemes siker eléréséhez. Külön örömmel tölt el, hogy a Ti termékeiteket használhatom, nem győzöm elégszer megköszönni nektek. Már 2,5 éve csak a manna, és az ekcémám, napallergiám már a múlté :) Nem mellesleg imádom az állatokat, főleg a nyuszikat. Családunk tagja egy fekete vidra törpe nyuszi, így különösen fontos számomra az a tudat, hogy az általam használt és nagyon szeretett termékeimet nem tesztelik rajtuk.További sok-sok sikert és még több ilyen kiemelkedő díjakat kívánok Nektek.Üdv: Márti
Szia Márti,
Köszönjük a kedves szavakat, nekünk is sokat jelent ez a minősítés! :)
Kívánom, hogy használd továbbra is egészséggel a Mannákat!
Andrea
Sziasztok!Szívből gratulálok a díjhoz!Nagyon szeretem a termékeiteket, örülök, hogy ezáltal én is részese lehetek az állatkísérletek visszaszorításának.Köszönet Nektek!Meli
Szia Meli,
Köszönjük szépen, mi is nagyon örülünk neki! :)
Andrea