5999886670023 Manna https://static.manna.global/img/product/hu/630/fekete-szappan-104735-162.png Sziasztok! Hetek óta használom ezt a szappant a zsíros arcbőrömre, és elmondhatom, hogy csodás. Már az első arcmosáskor szemmel látható volt, hogy sokkal tisztábbak lettek a pórusaim, pedig azelőtt is napi szinten használtam más arctisztítót, de az ehhez képest semmit nem csinált. Csökkentek a pattanásaim is, szépült a bőröm. Persze első használatkor eléggé kiszárította az arcom, de fogtam az egyik sheavajam és meoldódott a probléma. Szóval szerintem, amit ez a szappanka megtehetett a bőrömért, azt megtette, így továbbra is jóbarátom lesz. Üdv, Nóri :D
Ében aktív szenes arctisztító
  • not tested on animals
  • vegan
  • palm oil free Ezt a logót a Manna hozta létre, és azt jelenti, hogy egyetlen termék elkészítéséhez sem használunk pálmaolajat. Ez tudatos döntés, ugyanis a megbízható, fenntartható gazdaságból származó pálmaolaj sajnos ritka, és az egyre terjeszkedő olajpálma-ültetvények miatt veszélybe kerülnek az őserdők és az ott élő állatok élőhelyei, sőt az is előfordul, hogy gyermekeket vagy modern kori rabszolgákat dolgoztatnak az ültetvényeken. Az esőerők csökkenése miatt egyre erősödik a globális felmelegedés is. Mondj te is nemet a pálmaolajra, hiszen te és én, együtt tehetünk valamit a környezetünkért, Földünkért!
  • recyclable papír Ezt a logót a Manna hozta létre, és azt jelenti, hogy a Manna csomagolása 100%-ban újrahasznosítható papírból készült.
  • dermatológiailag tesztelt Ezt a logót a Manna hozta létre. Azt jelenti, hogy a termék bőrgyógyászatilag tesztelt, vagyis egy független laboratórium tesztjei alapján is bizonyítottan gyengéd a bőrhöz.
Ében aktív szenes arctisztító
Manna

Kiszerelése: 90 g

Itt a tökéletes megoldás az érzékeny vagy normál, pattanásos arcbőr tisztítására! Az Ében arctisztító szappan gyengéden bánik el a pattanásokkal, és megtalálod benne mindazt, amire bőrödnek szüksége van a kíméletes tisztításhoz!

Ében aktív szenes arctisztító

 
Kiszerelése: 90 g
Kiszerelése: 90 g

2 390 Ft
+ 11 pont + 11 pont = Ennyi pontot adunk Neked
2 390 Ft
+ 11 pont + 11 pont = Ennyi pontot adunk Neked

db
db
Kosárba

Bezárom

2 390 Ft
Kosárba
13194 értékelés (4.62/5.00) Értékelés

13194 értékelés (4.62/5.00) Értékelés

Csak Manna Club tagoknak: 2 270 Ft - 12 pont

  • Jelenleg
    van raktáron

  • Szállítás:
    1 Munkanap

Manna

Gyengéden hatékonyság

Ében aktív szenes arctisztító

Krémes habja gyengéden, mégis hatékonyan tisztít, az orvosi szénpor mágnesként húzza magához a bőr pórusaiban megbúvó szennyeződéseket.


Mitől egyedülálló az Ében arctisztító szappan?

Klinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy az Ében arctisztító szappan csökkenti a bőr faggyútermelését, és hosszú távú használata (4 hét) nem növeli a transzepidermális vízvesztést, ezáltal nem károsítja a bőr hidrolipid rétegét.

Az Ében arctisztító szappan dermatológiailag tesztelt, kizárólag természetes összetevőkből készül.


Neked való az Ében arctisztító szappan?

Igen, ha érzékeny vagy normál, pattanásos a bőröd, és fontos számodra a természetesség, szívügyed a környezettudatosság.

 Minden Ében arctisztító szappan kézzel készül, a hatvan napig tartó gyártása során kilenc alkalommal vesszük kézbe, hogy az arctisztító szappanod a legnagyobb gondossággal készüljön el, és így jusson a fürdőszobádba.

Szabad-e szappannal arcot mosni?


Manna - Szabad-e szappannal arcot mosni?

Elterjedt tévhit, hogy szappannal nem szabad arcot mosni, mert megbontja a bőr savköpeny rétegét. Ez igaz lehet bizonyos, iparilag előállított szappanok esetén, azonban a Manna hőtudatos szappankészítési technológiája és a gazdag olaj- vagy vajtartalom biztosítja, hogy a szappan gyengéd legyen az arcbőrödhöz.

Manna - Szabad-e szappannal arcot mosni?

Laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, hogy a Manna Ében szappan hosszú távú használata (4 hét) nem növeli a transzepidermális vízvesztést, ezáltal nem károsítja a bőr hidrolipid rétegét*. *független, nemzetközileg elismert vizsgáló laboratórium műszeres mérési adatai alapján

A Manna Ében szappant tehát nyugodtan használhatod arcmosásra, és élvezheted minden előnyét.

Manna - Szabad-e szappannal arcot mosni?

Szabad-e szappannal arcot mosni?

Manna - Szabad-e szappannal arcot mosni?

Elterjedt tévhit, hogy szappannal nem szabad arcot mosni, mert megbontja a bőr savköpeny rétegét. Ez igaz lehet bizonyos, iparilag előállított szappanok esetén, azonban a Manna hőtudatos szappankészítési technológiája és a gazdag olaj- vagy vajtartalom biztosítja, hogy a szappan gyengéd legyen az arcbőrödhöz.

Manna - Szabad-e szappannal arcot mosni?

Laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, hogy a Manna Ében szappan hosszú távú használata (4 hét) nem növeli a transzepidermális vízvesztést, ezáltal nem károsítja a bőr hidrolipid rétegét*. *független, nemzetközileg elismert vizsgáló laboratórium műszeres mérési adatai alapján

A Manna Ében szappant tehát nyugodtan használhatod arcmosásra, és élvezheted minden előnyét.

Ében aktív szenes arctisztító play video

Hogyan használd

  • andrea photo

    Az Ében arctisztító szappant reggel és este használd az arctisztításhoz. Sminkeltávolításra is alkalmas, de vigyázz, szembe ne kerüljön, mert csíp. Használat után rázd le a vizet a szappanról, majd hagyd megszáradni.

    A megfelelő bőrápolás mellett fontos, hogy a bőröd belülről is megkapja a megfelelő tápanyagokat. A C-vitamin például hatékony antioxidáns, amely segít megvédeni a bőrödet a szabadgyököktől, amelyek elősegítik a pattanások kialakulását. Érdemes olyan táplálékokat választanod, amelyek sok C-vitamint tartalmaznak, például a citromot, a narancsot és a grapefruitot

    A cink is hasznos tápanyag a pattanásos bőr számára, mert segít csökkenteni az olajtermelést és a bőr gyulladásait. Érdemes olyan ételeket választanod, amelyek sok cinket tartalmaznak, például a hüvelyeseket, a dióféléket és a magvakat.

    Az egészséges táplálkozás mellett sok folyadékot is fogyassz. Az ivóvíz segít hidratálni a bőrödet és segít eltávolítani a mérgeket a szervezetedből. A kókuszvíz, az áfonyalé és a zöldtea is jó lehetőségek a hidratálásra és a bőr tisztítására.

Miben segíthet Neked a(z) Ében aktív szenes arctisztító?

  • 1

    Pálmaolajmentes szappan

    2

    100% Vegán

  • 6

    Kíméletesen, mégis alaposan tisztít

    3

    Kifejezetten arcápolásra

  • 5

    Illatmentes

    4

    Orvosi szenet tartalmaz

  • 1 Pálmaolajmentes szappan
  • 2 100% Vegán
  • 3 Orvosi szenet tartalmaz
  • 4 Kifejezetten arcápolásra
  • 5 Illatmentes
  • 6 Kíméletesen, mégis alaposan tisztít

INCI: Sodium Olivate Sodium Cocoate Sodium SesameseedateSzappanosított szezámolaj Sodium Shea Butterate Aqua Sodium Castorate Charcoal PowderSzénpor

Összetevők: Szappanosított olívaolaj Szappanosított kókuszolaj Szappanosított szezámolajSzappanosított szezámolaj Szappanosított shea vaj Víz Szappanosított ricinusolaj SzénporSzénpor

Hozzászólások(1118)

Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be!



  • avatar
    • Gabriella
    • 2023-10-07 20:57

    A leghatékonyabb arctisztító, amit próbáltam. Frissesség érzetét kelti a használata.

    • Gabriella
    • 2023-10-07 20:57
  • avatar
    • Edit
    • 2023-09-07 12:04

    Mindkét termék esetében még nem tudok ennyi idő után reális véleményt alkotni. A krémet én használom,a szappan a kamasz fiaim. Véleményem szerint a termék hosszabb idejű alkalmazása során derül ki a hatékonyságuk. Állagra, használhatóságra tökéletesek. A termékbe vetett hitünk töretlen, igy napi szinten használjuk őket. Reméljük a várt eredmény nem marad el!

    • Edit
    • 2023-09-07 12:04
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Péter
    • 2023-09-03 20:28

    Használ,viszont szárít,ezért hidratálni kell utàna.

    • Péter
    • 2023-09-03 20:28
  • avatar
    • Viktória
    • 2023-08-16 07:52

    Napi 1 vagy 2szeri használat, acid serum mellett is nagyjából ugyan az a helyzet, talán egy minimálisan csökkent a pattanások száma, de nyilván tisztában vagyok vele, hogy nyár van, meleg van, izzad az ember, jobban előjönnek ezek a kis nyavajások, de akkor is nagy reményekkel estem neki a termékek használatának.

    • Viktória
    • 2023-08-16 07:52
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Roberta
    • 2023-05-08 16:25

    Nagyszerű termék, csak ajánlani tudom. 🙂

    • Roberta
    • 2023-05-08 16:25
  • avatar
    • Martina
    • 2023-01-10 11:21

    Nagyon szuper termék, bátran ajánlom mindenkinek, aki tiszta, puha arcbőrre vágyik. Már első használat után, minden nap reggel és este az arcápolási rutinom része lett :)

    • Martina
    • 2023-01-10 11:21
  • avatar
    • Mauskopf
    • 2023-01-05 12:29

    Szuper jól tisztít, már az első pár használat után nagyon látványos volt a változás, minden este az arctisztítási rutinom része :)

    • Mauskopf
    • 2023-01-05 12:29
  • avatar
    • Beatrix
    • 2022-07-28 09:11

    Nagyon jól tisztítja az arcbőrt, a pattanásokat is eltünteti. Picit száraznak érzem utána a bőröm, így hidratáló krémet használok utána. Először egy kis mintát kaptam az egyik csomagom mellé, de azóta már megvettem nagy kiszerelésben is. Sőt a testvéremnek is rendeltem, aki szintén elégedett vele.

    • Beatrix
    • 2022-07-28 09:11
  • avatar
    • Dennis
    • 2022-06-10 02:27

    Valóban szuperül tisztítja az arcbőrt! Nekem is húzódott egy kicsit a bőröm a használat után, ahogy előttem is írták páran. Azonban a kommentek között olvasható Andrea tanácsa amelyet alkalmazva egy kevés shea vajat felviszek a feszülése megszűnik. Ami marad a tiszta, puha, kellemes arcbőr.

    • Dennis
    • 2022-06-10 02:27
  • avatar
    • Dominik
    • 2022-06-09 22:45

    Ez volt az első manna termék amit kipróbáltam, kb 10 éve. Annyira elnyerte a tetszésem, hogy azóta több mint 10 féle manna terméket használok

    • Dominik
    • 2022-06-09 22:45
Van még további 1118 hozzászólás   Betöltöm a következő oldalt