Fellebbentjük a fátylat a szépségipar legféltettebb titkairól! X.
A fluoridos fogkrémed többet árt, mint használ?
Gyerekkorunk óta azt sulykolják belénk, hogy naponta legalább kétszer – de ha tehetjük, akár minden étkezés után – mossunk fogat. És lehetőleg fluorid tartalmú fogkrémmel, mert az jót tesz a fogaknak, megelőzi a fogszuvasodást.
Az igazság azonban az, hogy a legtöbb fogkrém hatóanyagai, mint például a fluorid, a triklozán, a hidrogén-peroxid mérgezőek és rákkeltő hatásúak lehetnek, sőt még a fogaidat is károsíthatják.
Felnőttként már kinőttünk abból a korból, hogy fogkrémet együnk, de még így is bekerülnek a szervezetedbe ezek a mérgek, hiszen a száj nyálkahártyáján keresztül nagyon gyors és hatékony a felszívódás, ez az egyik legközvetlenebb út a vér, az agy és az egyéb szervek felé. Csak hogy jó példákat mondjunk: a Bach-virágcseppeket is a szájba kell csepegtetni, vagy a homeopátiás bogyókat is a nyelv alatt kell felolvadni hagyni.
A gyerekek a legveszélyeztetettebbek, mert ők gyakran nem csak mossák, hanem le is nyelik a fogkrémet. Egy 100 milliliteres fogkrémes tubus kisgyermekek számára halálos mennyiségű fluoridot is tartalmazhat.
Költői kérdés, hogy a gyártók miért teszik annyira kívánatossá a gyerekek számára a fogkrémet azzal, hogy rózsaszínű, kék, eper és cukor ízűt gyártanak nekik, pedig valójában mérgező.
Vannak olyan országok, ahol a fogkrémek dobozán felhívják a figyelmet a fogkrémek mérgező mivoltára – nálunk ezt soha, semmilyen formában nem láttam, pedig ugyanaz a márka, ugyanaz a fluorid mennyiség található a fogkrémekben.
És mint manapság mindenhol, itt is a hangsúly a külsőn van: legyen minél figyelemfelketőbb a doboz, színes, tetszetős, hupilila és égszínkék csíkos a fogkrém, ami kitűnően habzó, és az ígéretek szerint látványosan fehérít, és 12 órán át fejti ki hatását.
Pedig…
Nézd meg közelebbről, milyen vegyületeket rejt a fogkrémed tubusa!
- Fluorid
A fluoridot a fogak erősítésére és a fogszuvasodás megelőzésére ajánlják. Az igazság az, hogy a fogak külsőleg nem erősíthetőek, ennek egyetlen módszere a keményebb ételek rágása (pl. sárgarépa)
A fogaink nem a fluoridos fogkrémektől lesznek egészségesebbek, hiszen a fogkrém tulajdonképpen csak egy segédanyag a fogmosáshoz. Te a szádba vennél rágcsálóirtót? A nátrium-fluorid patkány- és csótánymérgekben is megtalálható. Ráadásul a túlzott fluor bevitel miatt a fogak elszíneződhetnek, enyhébb esetben fehér, súlyosabb esetben barnás foltok alakulnak ki rajtuk (tejfogon is!)
- Triklozán
Ez egy antibakteriális hatóanyag, szintetikus tartósítószer, baktérium- és gombaölő hatása miatt használják. Nemcsak a káros, hanem a hasznos baktériumokat is megöli; allergiás reakciókat válthat ki és a fertőzésekkel szemben is csökkenti a védekezőképességet. További veszélyes tartósítószerek még a már említett parabének is.
- Hidrogén-peroxid
A legtöbb fehérítő fogkrém fehérítésért felelős összetevője. Nagyon hatékony, ezért használják még a papíriparban, hajfestékekben, mosó-és tisztítószerekben. Rendszeres használata erősen koptatja a fogfelszínt.
- Sodium Lauryl Sulfate
Káros hatásáról már volt szó(link). Funkciója a habosítás. Irritáló hatású, a szájüreg kisebesedését okozhatja.
- Sodium Saccharin
Mesterséges édesítőszer – rákkeltőnek tartott vegyület. Allergiás reakciókat válthat ki.
- PVM/MA Copolymer
Műanyag alapú ragasztó, a fogkrémeken kívül a hajlakkok és zselék gyakori összetevője. A fogkrémekben pl. a triklozánt ragasztja a fogakhoz, hogy egész napos „védelmet” nyújtson.
- Propilén-glikol
Hidratálóként szerepel. Szem-, bőrirritációkat okozhat.
- Mesterséges színezékek
gyerekeknél magatartászavarokkal hozzák összefüggésbe a fogyasztásukat, de allergiás reakciókat, fejfájást, asztmát okozhatnak.
Mit ajánlok ezek helyett?
- szódabikarbóna 1-2 csepp borsmenta illóolajjal
- fogkő ellen 2 dl vízben 1 teáskanálnyi almaecet elkeverve fogmosás után
- ugyan nem fogkrém helyett, de fontos: egy jó fogkefe és fogselyem
A legjobban teszed, ha még ma kidobod az összes mesterséges színezékkel, szintetikus illatanyaggal, és egyéb vegyszerrel készült kozmetikumod, és magad gondoskodsz bőröd egészségéről!
További vegyszermentes szép napot,
Varga-Darabos Andrea
Szappantündér
ui.: Megtisztel, ha tőlem tanulsz, de ha bővebben is érdekel a téma, még több infót itt találsz.