Hogyan született ez az (új) webáruház!

hogyan született ez az (új) webáruház!

A sztori úgy indult,

hogy voltak ötleteim, amiket nem tudtak megvalósítani a programozók, ugyanis a régebben használt webáruház korlátait nem tudták átlépni.

Még tavaly ősszel született a gondolat, hogy kellene csinálnunk Neked egy teljesen új áruházat, ami a réginél átláthatóbb, és könnyebben tudod majd használni.

Ezért összehívtam a kupaktanácsot és majd 60 nap alatt sikerült leírnunk, hogy milyen legyen az új shop, mit várunk el tőle, milyen többletszolgáltatásokat nyújtson Neked. Ötlet ötletet szült, ezért folyamatosan bővültek a tervek, óriási mennyiségű munkát fektettünk már a tervezésbe. 

De akkor még nem tudtam mi vár rám....

Naivan azt gondoltam, hogy hamar elkészülünk a programozással, de nem így lett! :)

Hosszú és rögös volt az út, először Gyuri, egy ősrégi programozó kollégánk ugrott fejest a programozásba, majd nemsokkal később csatlakozott Roland is, aki szintén éjt nappallá téve csak írta a ronda programsorokat, még nézni is rossz volt. Brrrr....:)

Mivel több rendszert fejlesztettünk egyszerre, ezért nyár közepén további három magasan kvalifikált szaki csatlakozott hozzánk az ország különböző szegleteiből, így már egész szép kis sereg dolgozott együtt annak érdekében, hogy a jövőben még a megszokottnál is magasabb színvonalon tudjunk kiszolgálni Téged.

Bevallom, nem volt könnyű megszervezni a megbeszéléseket, egyre nehezebben találtunk olyan időpontokat, amikor mindenki Skype elé tudott ülni.

A rengeteg nehezen múló éjszaka mellett, azért akadtak bőven örömteli pillanatok is, amikor egy-egy részfeladattal elkészültünk.

És ez mostani pillanat is ilyen, végre elmondhatom Neked, hogy MEGCSINÁLTUK! :)))

Köszönöm, hogy megtiszteltél minket a bizalmaddal, és nagyon köszönöm a Mannaszappan összes dolgozója nevében, hogy nálunk vásárolsz!

Neked hogy tetszik az új áruház, kipróbáltad már? :)



Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák

  • hatékony és gyors méregtelenítés napi 15 percben

    Hatékony és gyors méregtelenítés napi 15 percben

    Hatékony és gyors méregtelenítés napi 15 percbenIgen, megint méregtelenítés, de ne ijedj meg, ez most egy olyan módszer, ami nem igényel különösebb befektetést, mindössze reggelente 15 perccel korábban kell felkelned. Tudom, ez is elég nagy ár, de mindjárt meglátod, megéri!

    Megnézem
  • a szőlő és ami benne van

    A szőlő és ami benne van

    A szőlő és ami benne vanLassan kérlelhetetlenül beköszönt az ősz, majd a tél, amikor a piacok már nem fognak hemzsegni a gyümölcsöktől. Ezért amíg lehet, tankold fel szervezeted friss, hazai gyümölcsökkel, mert erre legközelebb tavasszal lesz újra lehetőséged.

    Megnézem
  • létezik bármilyen összefüggés a vízfogyasztás és a bőrproblémák között?

    Létezik bármilyen összefüggés a vízfogyasztás és a bőrproblémák között?

    Gondoltad volna, hogy létezik bármilyen összefüggés a vízfogyasztás és a bőrproblémák között?Bizony létezik!De előbb pár érdekes tény a vízről: A felnőtt testének kb. 70%-a víz. Születéskor az újszülött súlyának kb. 80%-a víz. Egy egészséges ember naponta kb. 3 liter vizet tud elfogyasztani. Létezik vízmérgezés is: extrém mennyiségnél a vér nátrium szintje felhígul és ez az agyban egyensúlyvesztést okoz. Szinte mindegyik étel vagy ital tartalmaz vizet. Bár a koffein tartalmú italok alapja is a víz, ezek enyhe vízhajtóként működnek, és megakadályozzák, hogy a víz eljusson a szervezet létfontosságú helyeire.   A tiszta víz pH-értéke 7, semleges, tehát se nem savas, se nem bázikus. A víz a világ legjobb oldószere. A Föld felszínének kb. 70-75%-a víz, de még ennél is több víz található a felszín alatti rétegekben. A teljes vízmennyiség kb. 326.000.000 millió köbméter. Mire szomjasnak érzed magad, már elvesztetted a vízkészleted 1%-át. Amikor intenzív sportolás után méred a súlyod, akkor nem a zsír-, nem a vízveszteséged méred.

    Megnézem

Hozzászólások

Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be! Belépek

  • avatar
    • Bernadett
    • 2011-10-07 21:24

    Kedves Emil,A fizeteshet odaklikkeltem, hogy bankos atutalas, s ott lathatok a feltetelek (eletem soran ilyen feltetelekkel meg nem talalkoztam), visszamenni innen mar nem lehetseges, nem lehet mas fizetesi modszert valasztani, s akkor mar kaptam emailt a megrendelesrol, illetve 3 masik k&H s emailt hogy sikertelen fizetes. Innen meg vissza kene tudni menni az opciokhoz. Szoval valami nem ok. Addig nem kene rendelesnek venni, ha valaki nem zarta le a fizetest.PayPal-ban nem gondolkodtok?A szappanokat sajnos meg nem volt alkalmam kiprobalni, pedig mar 4 ajandekcsomagot rendeltem (3-at ajandekba), de hozzak nekem oktober kozepen, mar nagyon varom.Amugy granula a weboldalhoz. Edit

    • Bernadett
    • 2011-10-07 21:24
    • avatar
      • Emil
      • 2011-10-07 23:24

      Kedves Edit!

      Nem pontosan értem mi a problémád, mert ha a banki utalást választottad volna, akkor nem kaptál volna K&H-s emailt.

      Gyanítom, hogy elírtad, mert a pénztár oldalon tetszölegeses tudsz fizetési módot változtatni, akárhányszor egymás után. Ha viszont a bankkártyás fizetést választod és a tranzakciód sikertelen, akkor visszajöhetsz a shopa és a rendeléseim menüpont alatt újra próbálhatod a bankkártyás fizetést. Ezen a ponton valóban van a rendszernek még egy hiányossága, aminek máris nekifekszünk és kijavítjuk, mert jelenleg itt tényleg nem tudsz másik fizetési módot választani. 

      Elnézést a kellemetlenségért!
      Emil

      • Emil
      • 2011-10-07 23:24
  • avatar
    • Felhasználó
    • 2011-10-05 18:44

    Sziasztok! Holnap érkezik a csomagom, már nagyon várom!! :) Egy apró észrevétel - elnézést, ha jelezte már valaki, nem olvastam az összes hozzászólás összes sorát - a mailen küldött visszaigazolás (rendelés rögzítés) sajnos nehezen olvasható, mert az ékezetes betűk helyett mindenféle fura karakter mutatkozik. Nem tudom számít-e: firefox és freemail alatt produkálta ezt. További sok sikert, nagyon szép a honlap, a termékek csomagolása rendkívül ízléses, és úgy tudok örülni a csomagba rejtett kis ajándéknak is :) Üdv, Györgyi

    • Felhasználó
    • 2011-10-05 18:44
  • avatar
    • Petra
    • 2011-10-03 22:50

    Sziasztok!Nekem nagyon tetszik a honlap megjelenése, úgy érzem, mint mikor a csomagokat bontogatom: natúr, természetes, szeretni való. Azt már nem is mondom, hogy mennyivel könnyebben kezelhető lett! Az új csomagok régi hiányérzetemet szüntették meg, köszönet érte! Most úgyis a gyerkőcnek akartam rendelni, úgyhogy jöhet a "gyerekcsomag" - így legalább végre kipróbálom a mézeskalács szappant is :)Köszönöm a sok-sok hasznos infót, és az érzést, hogy egészséges, természetes módom tudom a családom bőrét ápolni!Maradjatok mindig ilyen lelkesek!

    • Petra
    • 2011-10-03 22:50
  • avatar
    • Valéria
    • 2011-10-03 20:03

    Kedves Lány és Fiú Szappantündérek!Èn is csak a legnagyobb elismeréssel tudok nyilatkozni a munkátokról - no és annak eredményérôl, meg fôleg az elhivatottságról és ügyszeretetrôl, ami minden sorotokból-terméketekbôl árad!Egyszerûen HITELES az egész, úgy, ahogy van. Annál nagyobb ez az erény, mivel manapság ez az érték rendkívül fájóan hiányzik mind a privát, mind az üzleti, és legfôképp a közéletbôl.Èn nem vagyok se webes, se marketinges, de Tajti Ildikó szakértô sorait olvasva teljesen "deja vu" érzésem támadt: szinte szó szerint azt írta le, ami bennem gondolatban megfogalmazódott, amikor elôször nézegettem az új oldalakat. Mind a pozitív, mind az építô kritikát tartalmazó megjegyzéseivel egyetértek.Tudom, hogy nem "kívánságmûsor", de ami a színeket illeti, tényleg kicsit NDK-feelinget sugall ez a narancs-barna - aki még-már tudja, mi volt az az NDK...( Az ifjabbaknak ajánlok egy talán húszéves lemezt: Mácsai Pál: Huszadik század címmel,azon van egy szám, amiben a leirt-megénekelt történet " olyan endékás..."-Bocsi, hogy egy kicsit az irodalmi-zenei egyperces jött rám.)A régi színek szerintem is jobbak voltak - valahogy jobban átjött a TISZTASÀG, TERMÈSZETESSÈG, KÖRNYEZETTUDATOSSÀG - ami nem mellesleg a legnagyobb erényetek!!!Valaki írta, hogy örülne a nagyobb betûknek - hajlott koromra tekintettel, én is nagyon üdvözölném, ha lehetne picikét nagyobbakat olvasni rajtatok.Köszönet még egyszer, hogy ennyire jártok a kedvünkben, további sok sikert, örömöt a munkában, és sok-sok megrendelést kívánok szeretettel - MERT Ti aztán tényleg MEGÈRDEMLITEK!!Üdvözlettel:Mirrrcike

    • Valéria
    • 2011-10-03 20:03
    • avatar
      • Emil
      • 2011-10-03 20:25

      Kedves Mirrrcike!

      Köszönjük, hogy elmondtad véleményed. 

      Úgy tartjuk, hogy időről időre meg kell újulnunk, ezért változtattunk a Mannaszappan arculatába illeszkedő színt az áruházhoz. A fehér tiszta, de hosszas nézegetés után bántja a szemet, és a mi szeretett vásárlóink igen sokáig böngésznek az oldalakon. :)

      Nagyobb betűk lesznek, de jelenleg a működéshez elengedhetetlen dolgokon finomítgatunk, hamarosan eljutunk a tipográfiához is.

      Szép estét,

      Emil

      • Emil
      • 2011-10-03 20:25
  • avatar
    • Nóra
    • 2011-10-03 14:36

    Szia Andi!Apróság, de az új "Száraz bőrre varázscsomag"-nál a " nézzük mi van benne" rovatnál nem a fürdőgolyó leírása lett betéve, hanem egy harmadik szappané....csak, mert kérted, hogy írjuk le , ha van észrevétel.sziakorynori

    • Nóra
    • 2011-10-03 14:36
    • avatar
      • Emil
      • 2011-10-03 14:42

      Kedves korynon,

      köszönjük a jelezésed, kész is vagyunk vele! :)

      Üdv
      Emil
       

      • Emil
      • 2011-10-03 14:42
  • avatar
    • Szilvi
    • 2011-10-03 14:31

    SziasztokNekem teccik :))Gratulálok, pofás lett :)

    • Szilvi
    • 2011-10-03 14:31
  • avatar
    • Adrienn
    • 2011-10-03 13:24

    Kedves Andrea!Az új webáruház könnyebben kezelhető és jóval praktikusabb, mint az előző volt, a régi jó ízlést megtartva! Remek munka ;) Köszönet érte mindenkinek, aki dolgozott rajta!A szappanok pedig mennyeiek, nem tudok betelni velük :) És nem elég, hogy a termékek önmagukban isteniek még a csomagolás is annyi törődésről árulkodik.... mindenből az öröm és az a kellemes otthonos érzés árad! Már-már hihetetlen, hogy egy vásárolt termék azt az élményt nyújtja, mintha a saját két kezemmel készítettem volna azt el az otthonomban.Körüllengi a mannaszappant egy olyan energia, ami bizony nagyon sok helyről hiányzik még, ám útmutató lehet bárki számára! Köszönöm Neked, hogy mannaszappant használhatok! Adri

    • Adrienn
    • 2011-10-03 13:24
  • avatar
    • Franciska
    • 2011-10-03 12:27

    Kedves Andrea és Emil köszönöm az átlátható és és remek képekkel jól illusztrált termékeket a webáruház csodálatos A fáradozás gyümölcse rövidesen beérik.Atermékek kiválóak köszönöm akedves kis ajándékokat. Én júniusban csatlakoztam hozzátok ekcémámra kerestem megoldást .egy hónapon belül elmúlt a SHEAVAJ és az OLIVÁS szappan használatával.Köszönöm a stábnak is mindenkinek maradok hü fogyasztótok aki vegyszerallergiával küzd hosszú évek óta Franciska.

    • Franciska
    • 2011-10-03 12:27
  • avatar
    • Julianna
    • 2011-10-03 12:20

    Nagyon tetszik az új honlap, dekoratív, jól átlátható, könnyen kezelhető...látszik, hogy alapos és nagy munkát végeztetek...Gratulálok!!!! :-)Én eddig ismerőstől kaptam a szappant, gondoltam itt az idő most rendelek, de...Azt szeretném csak még megkérdezni, hogy rendelésemnél mért ír a rendszer a közel 6.000.- Ft megrendeléshez kb 3.800.- Ft postaköltséget, hisz előtte a "mennyibe kerül a szállítás" címen nem annyi van feltüntetve. (ezért nem mertem elküldeni a megrendelésemet, mert soknak tartom a szállítási költséget...) Valaki legyen szíves nekem válaszolni, mert addig "jegelem" a rendelést...Köszönöm!

    • Julianna
    • 2011-10-03 12:20
    • avatar
      • Emil
      • 2011-10-03 12:33

       Kedves yade,

      Köszönjük kedves soraid és fontos kérdésed!

      Máris itt egy vadiúj funkció. :)

      Valószínűleg a pénztár oldalon nem Magyarországot választottad szállítási címként. Mivel ezután már lehetőség van a külföldi szállítások közvetlen leadására  (a lista még közel sem teljes), érdemes odafigyelni a rendelés leadásánál, bár az alapértelmezett ország Magyarosrszág - természetesen.

      Üdv

      Emil

      • Emil
      • 2011-10-03 12:33
  • avatar
    • Ibolya
    • 2011-10-03 12:14

    Sziasztok.Én még csak 3 hónapja kezdtem el használni a termékeket. Nagyon tetszenek és a férjem is előszeretettel használja már.Az új web lapotok nagyon szuper lett.Igazán nem is tudom mit dicsérjek jobban mert minden nagyon jó,a szappanoktól a vajakig a hasznos tanácsokig minden.Még egyszer csak így tovább energikusan és még több új ötlettel.Üdv az egész csapatnak: Ibolya

    • Ibolya
    • 2011-10-03 12:14
  • avatar
    • Rita
    • 2011-10-03 10:46

    Kedves Mannaszappan, nekem tetszik az új áruház, de átböngészve a kínálatot, úgy tűnik, néhány szappan nincsen már- mézeskalács szappan, fahéjas krémvarázs... Ezek valóban végleg eltűntek, vagy csak még nincsenek? Viszont a csomagokat nagyon jónak találom!Gratulálok és további sok sikert nekteküdvharmatir

    • Rita
    • 2011-10-03 10:46
    • avatar
      • Varga-Darabos Andrea
      • 2011-10-03 11:00

       Kedves harmatir, hamarosan visszakerülnek a polcokra, egy kis türelmet kérünk még! Köszönjük a gratulációt! :)

      Andrea

      • Varga-Darabos Andrea
      • 2011-10-03 11:00
  • avatar
    • V_bernadett
    • 2011-10-03 10:35

    Kedves Andrea!Nekem a régi design és színek jobban tetszenek, jobban átláthatóbb és letisztultabb formát mutat. A betűk nagyobbak voltak (vagy annak tűntek), mindenesetre azt könnyebb volt olvasni. Itt a blogban, a hozzászólások is nehezebben olvashatóak, a webshopos dolgok szintén. JÓ lenne, ha ezen tudnátok módosítani..Miben tud egyedit ez a webshop? Milyen új / más szolgáltatás van benne, ami 1) az előzőben nem volt benne, 2) másik webshopok nem tudják...? Bernadett

    • V_bernadett
    • 2011-10-03 10:35
    • avatar
      • Emil
      • 2011-10-03 10:46

      Kedves Bernadett! Jó hír, hogy a weboldalt egész, héten kalapàljuk, lesz még rengeteg korrekció. Hogy miben tud többet, abba nem mennék bele részletesen, de majd Te is meglátod, amikor akciózunk :). Emil

      • Emil
      • 2011-10-03 10:46
  • avatar
    • 2011-10-03 10:25

    Kedves Mannaszappan!Mivel kiemelkedő marketing-értékkel bír vállalkozásotok Magyarországon, és etikus is, ajándékba kaptok most egy mini weboldal elemzést. Ráadásul én is kaptam már ajándékot tőletek. ;) Lesz bent néhány építő kritika, természetesen megoldási javaslattal, remélem, nem sértődtök meg. Ez kifejezetten a szakterületem.1. Nagyon jó, hogy elhagytátok a beléptető felületet, az nem volt jó megoldás az előző honlapon sem SEO, sem usability szempontból.2. A webergonómia sokkal jobb, könnyebben átlátható, bejárható az oldal.3. A szöveg fantasztikus, mintha személyesen Magyarország egyik legjobb szövegírója, Langmár Zsuzsa írná. Szerintem vagy ő írja, vagy tőle tanultatok. :) Ez a legkiemelkedőbb az oldalatokon, nem lehet belekötni sehol! (És ez jó a legritkábban a magyar oldalakon.)4. Nagyon jó, hogy mindenhol referenciákkal találkozunk, rendkívül meggyőző.5. A design rosszabb lett, bár ez a legszubjektívabb. Nagyon sok a barna, ami bár natúr szín, nem jelzi azt a tisztaságot, amit termékeitek adnak. Azzal a narancsos-corall színnel kombinálva a 80-90-es évek desingjaira emlékeztet, mindenképp lecserélném. A főmenüsor a színátmenet miatt nagyon nehezen olvasható, rontja a usabilityt. Összeségében túl sok, lehetne kicsit letisztultabb. Szintén nem szép megoldás a slideshow-n az 1-2-3 gomb. A helyetekben kikérném más designerek véleményét. 6. Tipográfia gyakorlatilag nincs, pedig különböző betűméretekkel, szépen beállított H1, H2 címsorral stb., melyeket a megfelelő CSS beállítások szabályoznának, nagyon sokat lehetne dobni az oldal designján.7. A főoldalon elhagynám a bal oldali menüsort, felesleges, mivel jobbra mellette kis dobozokban képekkel vannak szinte ugyanazok a menüpontok. Inkább csinálnék a két sornyi "termékdoboz" alá még egy sort, hogy az összes menüpont meglegyen, ami most bal oldalon van.8. Főoldalra, pl. menüsor helyére kitenném a 13+1 titkot, az annyira ütős, hogy anno még marketingesként is leütött a lábamról, és azonnal e-mail címem adtam, és ráadásul tényleg hasznos anyagot küldtetek. Most nehezen megtalálható. (A 9 ok legalább ilyen ütős, csak nem kér e-mailt, plusz pont, hogy kint hagytátok.)9. Jobban figyeljetek oda a képek SEO szerinti elnevezésére, a title és alt megadására.10. Az oldal nem valid, tehát hibás program és szintaktikai kódokat tartalmazó oldal. Több hátránya is van, nálatok leginkább az, hogy a Google azt is figyeli, valid-e egy oldal... 11. Nem ellenőriztem le minden böngészőben, azt érdemes megnézni, hogy valamennyiben ugyanúgy jelenik-e meg, nincs-e kompatibilitási probléma.12. Marketingetek és főleg a szövegetek szuper, csak így tovább, hajrá! :) Minden jót,Ildikó

    • 2011-10-03 10:25
    • avatar
      • Emil
      • 2011-10-03 10:56

      Kedes Ildikó! Jó hír, hogy az általad említett hibák jelentős része csupán beállítási kérdés, melyekre még nem volt időnk a fontosabb -kritikus - beállítgatások miatt. Kevés volt a hétvége, na ;). Természetesen folyamatosan mérünk és fejlesztünk. Nem Zsuzsi írja a szövegeinket, de jól érzed a párhuzamot, mert padtársak voltunk a suliban :). Üdv, Emil

      • Emil
      • 2011-10-03 10:56

Díjazzuk a hűséged!

A százalékokban számított kedvezmények ideje lejárt, mert szeretnénk, ha Manna Club tagként megkülönböztetett figyelmet és még több kedvezményt kapnál. Ezért létrehoztunk a Manna Clubot, ahol könnyen átláthatod az aktuális ajánlataid.

Tudj meg többet