Az élet nektárja
Méz, a sokrétűen hasznosítható természeti kincs
A mézről nem lehet eleget beszélni. Annyira gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban, hogy az élet nektárjaként is emlegetik. Nyersen fogyasszuk, – főzés és túlzott hőtől megóvva – mert így a rengeteg szervezetünk számára hasznos enzim, aminosav, szénhidrát mind-mind támogatja majd egészségünk, jó közérzetünket a hűvösebb időszakban. Hő hatására a méz molekulái átalakulnak és rátapadnak a nyálkahártyára, ami zavarokhoz vezethet.
Ha teába keverjük, akkor is érvényes szabály: mézet mindig melegítés nélkül használjunk, tehát ha egy csésze meleg italt szeretnénk megédesíteni vele, akkor keverjük hozzá, amikor még meleg, de már nem forró. Persze, nem árt megfeledkezni róla, hogy a méz is cukor (gyümölcs és szőlőcukor). Igaz,
kalóriában magas, de kíméli a májat és a hasnyálmirigyet, nem raktározódik zsírszövetként.
Jusson eszedbe a méz, ha ezek közül bármelyik problémával szembesülsz
Égési sérülést szenvedtél?
Bekenheted jó vastagon a megégett bőrfelületet. A méz lehűti, enyhülést hoz, és gyorsítja a gyógyulást, mert a baktériumok nem képesek életben maradni a mézben.
Nem jön álom a szemedre?
Evőkanálnyi méz egy bögre meleg növényi tejben elkeverve csodákat tesz, igazi nyugtató.
Finomított cukor helyett mindenben helyettesítheted a cukrot mézzel, mert a finomított cukor amellett, hogy felpörgeti a szervezetet, megfosztja az idegrendszert a vitaminoktól, tápértéke egyáltalán nincs.
Ágybavizelés esetén
Egy teáskanálnyi méz lefekvés előtt segít a vízvisszatartásban, és nyugtatólag hat a félelmekkel szemben is.
Eldugult az orrod?
Evőkanál mézet oldj fel egy kisebb lábos vízben, és inhalálj vele törölköző alatt. Nagyon hatékony!
Kimerültség esetén
Tudtad, hogy az ókori görög sportolók mézet is fogyasztottak az állóképességük javítására?
Bizony, a versenyek előtt, és a regenerálódásra versenyzés után a mézhez fordultak. Te is követheted a példájukat, ha feloldasz egy rész mézet négy rész vízben, eltárolod a hűtőben és abból kortyolgatsz egy-egy kanálnyit; finoman támogatod vele a szervezeted.
Formába hoznád a hajad?
Erre a problémára is a méz az egyik legjobb megoldás. Egy rész mézet egy rész olívaolajjal keverj össze, dörzsöld a hajadba, majd csavard meleg törölközőbe. Ücsörögj egy kis ideig ebben a turbánban, majd öblítsd ki. A fejbőrnek, és a hajadnak is jót tesz ez a vitaminbomba. Fényes, rugalmas lesz tőle a hajad.
Izületi gyulladásokra
Jó tehet a következő kombináció: keverj el egy rész mézet egy rész almaecettel, majd hígítsd fel vízzel ízlés szerint. Javítja az emésztést, és abban is segít, hogy megszabadulj pár felesleges kilótól.
Torokfájás?
Ezt a trükköt mindenki ismeri és alkalmazza is, de azért érdemes számba venni, hiszen lehet, hogy zsigeri reakcióból valamiféle mesterséges torokfertőtlenítő kapszula után nyúlnánk. Egy teáskanál mézet olvassz meg a szádban, majd csurgasd le a torkodon. Enyhíti a gyulladást.
Stressz, feszültség?
A vízben feloldott méz harmonizáló, stabilizáló hatással bír, jó irányba mozdítja el a hangulatunkat. Egy rész mézet oldj fel négy rész vízben, kortyolgasd el, és kicsit minden szebb színben fog mutatkozni.
Tartósítanál?
Ha cukor helyett mézet használsz a süteményekben, tovább maradnak frissek. Ha így döntesz, a recept folyadéktartalmát csökkentsd egyötödével, hogy a méz mennyiségét kompenzáld a végtermékben.
Csontritkulás
A kutatások szerint napi egy teáskanál méz segíti a kalcium felszívódását, így megelőzi a csontritkulást. 50 felett mindenkinek hasznos lenne naponta mézet fogyasztania.
Migrén
Migréned van? Egy evőkanálnyi mézet oldj fel fél pohár meleg vízben. Apránként kortyolgasd el, amikor épp rád törne a migrén, és ha szükséges, ismételd meg 20 perccel később.
Szemgyulladásra
Egy rész mézet oldj fel egy rész meleg vízben. Amikor kihűlt, ezzel borogasd a szemed.
Hosszú élet
A méhészek között fordul elő a legkevesebb rákos és ízületi gyulladásos megbetegedés az összes szakma közül az egész világon. Érdekes, ugye? A rendszeres mézfogyasztók közül kerülnek ki a legmagasabb kort megélők is. Ez sem véletlen.
Immunerősítésre
Minden nap 12 kanállal fogyasztva erősíti az immunrendszert.
Köhögés elleni szirup mézből
Keverj össze 15 dkg mézet, 5 dkg glicerint és két citrom levét. Tedd kisebb üvegekbe, zárd le, és használd szükség szerint, alkalmanként, kúraszerűen.
Bőrszépítő, tisztító, megújító arcpakolás
Egy kis felfrissülésre van szüksége bőrödnek? A megtisztított arcbőrre vidd fel a mézet, hagyd rajta 15 percig, majd langyos vízzel mosd le. Folyadékáramlást indít be a bőrben, így magához vonzza a bőr alatti méreganyagokat. A test más részein is alkalmazhatod, de egyszerre csak kisebb felületeket kezelj így, mert erősen beindítja a méregtelenítést.
Ha legközelebb a piacon jársz, és a mézet árusító standokhoz tévedsz, jusson eszedbe, hogy mennyi mindenre jó a méz. Mindenképpen jó, ha van otthon legalább egy üveggel, hiszen rendkívül sokrétű kincsről van szó. Cukorbetegek, pajzsmirigy betegségben szenvedők és egy évesnél fiatalabbak számára tilos a mézfogyasztás, erre fontos, hogy figyeljünk!
Használd egészséggel!
Hozzászólások
Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be! Belépek
Miért TILOS pajzsmirigy alulműködés esetén a méz fogyasztása?? Nekem is ilyen problémám is van, pikkelysömör is, de eddig még soha sehol nem hallottam vagy olvastam erről.
Szia,
A pajzsmirigy túlműködés esetén ellenjavallt a méz, alulműködés esetén nyugodtan fogyaszthatod továbbra is.
Andrea
Hallottam, hogy várandósság alatt nem ajánlott a mézfogyasztás. Erről tudtok biztos információval szolgálni esetleg? Még ugyan nem aktuális, de hamarosan az lesz. : )
Kedves Alexandra,
Ha eddig nem vetted észre, hogy a szervezeted túlérzékennyé vált volna a mézre, akkor nem valószínű, hogy a várandósság alatt érzékennyé válsz rá. Mértékkel nyugodtan fogyaszthatod a mézet, figyelj a tested jelzéseire és csak annyit fogyassz, amennyire szükséged van.:)
Andrea
Nagyon jó hír, mert imádom a mézet, ha tehetem, minden nap eszem. ^.^
Köszönöm!