• cruelty free Az ugró nyuszi pecsét a Cruelty Free International védjegye arról, hogy a natúr kozmetikum egyetlen összetevőjét vagy alapanyagát sem tesztelték állatokon, és erre a beszállítók is garanciát vállalnak. A Mannák garantáltan állatkísérlet-mentesek és ez nem csupán a kezedben tartott elkészült kozmetikumokra, de azok minden egyes összetevőjére és a laboratóriumi vizsgálatainkra is igaz.
  • palm oil free Ezt a logót a Manna hozta létre, és azt jelenti, hogy egyetlen termék elkészítéséhez sem használunk pálmaolajat. Ez tudatos döntés, ugyanis a megbízható, fenntartható gazdaságból származó pálmaolaj sajnos ritka, és az egyre terjeszkedő olajpálma-ültetvények miatt veszélybe kerülnek az őserdők és az ott élő állatok élőhelyei, sőt az is előfordul, hogy gyermekeket vagy modern kori rabszolgákat dolgoztatnak az ültetvényeken. Az esőerők csökkenése miatt egyre erősödik a globális felmelegedés is. Mondj te is nemet a pálmaolajra, hiszen te és én, együtt tehetünk valamit a környezetünkért, Földünkért!
  • vegan A brit gyökerű Vegan Society virágos logója láttán abban is biztos lehetsz, hogy a kezedben tartott Manna kizárólag növényi összetevőkből készült. Ez a szigorú eljárás az adott kozmetikum minden összetevőjét vizsgálja, kompromisszumok nélkül.
  • bdih cosmos natural Csak azok a natúrkozmetikumok viselhetik a rangos európai szervezet, a COSMOS BDIH logóját, amelyek ellenőrzötten megbízható forrásból beszerzett, kíméletes eljárásokkal előállított összetevőkből, szintetikus illat- és színezőanyagok, illetve kőolajszármazékok nélkül készülnek. Az ellenőrök mindent megvizsgálnak, az alapanyagokat és a csomagolást is, és nagyon szigorú állatvédelmi standardok szerint ítélik meg az állati eredetű összetevők felhasználását. Ezeket a vizsgálatokat időről-időre újra elvégzik, hogy naprakész információik legyenek arról, nem változtak érdemben az elismert Mannák.
Friss Fuvallat krémdeó

Hűvös, illatos, frissítő különlegesség, akár férfiaknak is. Fűszeres, fás illatáról a benne lévő 100%-ban tiszta levendula és teafa illóolajok gondoskodnak.

Friss Fuvallat krémdeó


2 690 Ft
+ 13 pont + 13 pont = Ennyi pontot adunk Neked
2 690 Ft
+ 13 pont + 13 pont = Ennyi pontot adunk Neked

db
db
Kosárba

Bezárom

2 690 Ft
2366 értékelés (4.6/5) Értékelés
2366 értékelés (4.6/5) Értékelés

Csak Manna Club tagoknak: 2 530 Ft - 8 pont

  • Jelenleg
    van raktáron

  • Szállítás:
    1 Munkanap

Lágy, illatos szellő hűvös érintése a bőrödön

Friss Fuvallat krémdeó

Nem tudod pontosan, milyen Mannákat használhatsz bőröd ápolásához?

Bőrtípusteszt

Nem tudod pontosan, milyen Mannákat használhatsz bőröd ápolásához?

Simogató illata a a fűszeres, sokoldalú levendula és a kámforos, fás teafa illóolajok keveréke, első szippantásra egy hűvös, tavaszi erdőbe repíti használóját. Ha nem szereted a virágos illatokat, de vágysz mindazokra a természetes összetevőkre, amelyeket a Manna krémdeó kollekció többi tagjától már megszokhattál – a Friss Fuvallat tökéletes választás számodra.

 

A vegyszer- és pálmaolajmentes Friss Fuvallat krémdeó hatékony megoldást nyújt a kellemetlen testszagok ellen, de nem gátolja az izzadás során keletkezett természetes méreganyagok távozását. Azok számára készült, akik nem kedvelik a virágos illatokat, de szeretnék a mindennapos dezodorálást tiszta, természetes összetevők segítségével megoldani.

 

Miért olyan elbűvölően friss?

A Friss Fuvallat egyik fő összetevője az organikus sheavaj, amit már bizonyára te is jól ismersz a Manna palettáról. Tartalmaz természetes kukoricakeményítőt is, ami kiváló nedvszívó, kíméletes a bőrhöz, és langyos vízzel könnyedén eltávolítható. Került bele ápoló kókuszolaj és szódabikarbóna is, ami természetes módon semlegesíti a testszagot. Hűs, mégis kellemesen fűszeres, fás illatát a tiszta levendula és teafa illóolajtól kapja.



Próbáld ki te is ezt a hűvös fuvallatra emlékeztető krémdeó különlegességet 50 ml-es vagy 15 ml-es kiszerelésben! Tapasztald meg bársonyosan tiszta illatát – neked és párodnak is tökéletes választás!

Hogyan használd

  • andrea photo

    Kis mennyiséget - szó szerint borsónyit - óvatosan masszírozz a hónaljadba, egyenletesen eloszlatva a területen. Ahogy a többi dezodor esetében, hagyd megszáradni kicsit, hogy beszívódhasson a bőrödbe, és ne hagyjon foltot a ruhán. Használat után alaposan moss kezet! Hőtől, fénytől érdemes óvni.

    Ha először használsz Manna krémdeót, erre figyelj:

    Amikor úgy döntesz, hogy abbahagyod az alumínium tartalmú dezodorok vagy izzadásgátlók használatát, és helyette a 100%-ban természetes Manna krémdeót választod, elképzelhető, hogy a bőrödnek és a szervezetednek szüksége lesz egy-két hétre, amíg alkalmazkodik a változáshoz. Vannak, akik csak a váltás pozitív oldalát észlelik, de néhány esetben előfordulhat bőrirritáció, piros foltok, viszketés, és az is lehet, hogy egy nap többször is mosakodnod kell – ezt a legtöbbször a méregtelenítés okozza, amibe a szervezeted kezd.

    Nincs két egyforma ember, nehéz megjósolni, pontosan mennyi időbe telik szervezetednek az átállás. Ez nemtől, kortól, egészségügyi állapottól függ, sőt attól is, hogyan táplálkozol. Azt tanácsoljuk, adj időt bőrödnek és a szervezetednek, miután elkezdted használni a Manna krémdeóit.

    A krémdeó allergiát válthat ki sheavaj tartalma miatt latex érzékenyeknél, a benne lévő illóolajok allergén komponensei miatt az arra érzékenyeknél, és a szódabikarbóna lúgos hatása miatt azoknál, akiknek izzadságcseppjei túl savasak (ez a méregtelenítés velejárója lehet), így kémiai reakcióba tudnak lépni a szódabikarbónával.

    Ha Te is azok közé tartozol, akiknél a dió-, mogyorófélék vagy a latex allergiás tüneteket váltanak ki, az organikus sheavajból első alkalommal kenj kis mennyiséget a könyökhajlatod vagy csuklód belső részére. Csak akkor folytasd a használatát, ha meggyőződtél arról, hogy 24 óra elteltével sem észleltél allergiás reakciót (bőrpír, viszketés, kiütések). 

    Manna Tipp: elalvás előtt tisztítsd meg a hónaljad szappanos vízzel, és éjszakára mellőzd a használatát.

Miben segíthet Neked a(z) Friss Fuvallat krémdeó?

  • 1

    Ápolja és táplálja is bõrödet

    2

    A kellemetlen szagokat okozó baktériumokat hatástalanítja

  • 6

    Frissítő illatú

    3

    Tiszta, finomítatlan organikus sheavajjal

  • 5

    Fenséges, tápláló kókuszolajjal

    4

    Férfiaknak is ajánljuk

  • 1 Ápolja és táplálja is bõrödet
  • 2 A kellemetlen szagokat okozó baktériumokat hatástalanítja
  • 3 Férfiaknak is ajánljuk
  • 4 Tiszta, finomítatlan organikus sheavajjal
  • 5 Fenséges, tápláló kókuszolajjal
  • 6 Frissítő illatú

INCI: Butyrospermum Parkii Butter Zea Mays Starch Sodium Bicarbonate Cocos Nucifera Oil Lavandula Angustifolia Oil Melaleuca Alternifolia Oil LimoneneAz illóolaj természetes összetevője LinaloolAz illóolaj természetes összetevője

Összetevők: Sheavaj Kukoricakeményítő Szódabikarbóna Levendula illóolaj Teafa illóolaj LimoneneAz illóolaj természetes összetevője Kókuszolaj LinaloolAz illóolaj természetes összetevője

Biztos lehetsz benne, hogy rövid időn belül kiválthatod:

  • dezodor
    dezodor

Hozzászólások

Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be!
Belépek


  • avatar

    Olyan munkahelyen dolgozom, ahol sok a stressz, így nem egyszer megizzadok. A korábbi dezodorjaim, krémdeóim rendszeresen megfogták a ruháimat. Ezek a krémdeók színtelenek, ahogy elkenem, az illatuk nem erős, de kellemes, és még a nap végén is érzem az illatát magamon, az izzadságét viszont nem :)

    • Mariann Dóra
    • 2018-11-19 10:39
  • avatar

    A shea vajas szappan után és a pakolás után is használom. Nem zsirosodik tőle a bőröm.

    • Viktória
    • 2018-11-15 12:19
  • avatar

    Kellemes az illata, és maximális védelmet nyújt. Az eddigi egyedüli krémdeó a natúr kozmetikumok közül, amit kipróbáltam és tényleg azt nyújtja amit ígér. Nagy kedvenc nálam!

    • Füstös
    • 2018-11-15 06:59
  • avatar

    Kellemes ķözérzetet biztosít. Nem viszket a bőröm.

    • Imréné
    • 2018-11-14 19:16
  • avatar

    Évek óta ezt használom. Tökéletesen bevált.
    Az illata nem túl virágos, így párom is szívesen használja, mert a régi illatmentes deó állaga neki nem jött be.

    • Júlia
    • 2018-10-25 08:34
  • avatar

    A legjobb választás, pedig eleinte nem nagyon hidtem ebben a krémdeo-dologban. De nagyon meglepett, hogy nem csak, hogy nem irritálja a kipirosodott bőrt, hanem meg is nyugtatja. És jó megtapasztalni, hogy egy natúr deo is tud annyit - ha többet-, mint egy hagyományos, mindennel telerakott dezodor.

    • Csilla
    • 2018-10-22 00:21
  • avatar

    Kellemes illat, könnyen kenhető, sokáig frissnek érzem magam tőle.

    • Tímea
    • 2018-10-18 20:12
  • avatar

    Használata nem irritálja a bőrt, és egész napos frissességet biztosít. Nagyon finom az illata.

    • Júlia
    • 2018-10-18 11:22
  • avatar

    Kellett egy kis idő, míg ráállt a bőröm, sose voltam izzadós, ezért büdös se igazán. Viszont amikor elkezdtem ezt használni, jobban oda kellett figyelnem, mert nagyobb mozgás után már éreztem, hogy egy kicsit tisztálkodni kell. Azonban egy idő után megszokta a bőröm és újra egy kiadós nap után is bátran állíthatom, hogy nem érezni rajtam semmit. Egyetlen problémám, hogy szobahőn (20-22°C) nehezen kezelhető. Nyáron az ablakban volt a napon, az segített eddig, most viszont keresnem kell neki új helyet.

    • Dominik
    • 2018-09-14 23:14
  • avatar

    Először nem akartam megrendelni mert nem kedvencem a levendula. De mivel a levendulás illóolaj megtetszett, így gondoltam egy próbát megér. Nem csalódtam. Tetszik.

    • Rita
    • 2018-07-15 18:05
  • avatar

    Kedves Andrea!
    Szeretnék érdeklõdni, hogy a kukoricakeményítõ, amit a termékekben használtok, génmanipulált összetevõtõl mentes-e.

    Válaszod elõre is köszönöm.

    • Katalin
    • 2018-07-03 22:05
    • avatar

      Kedves Katalin, a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozunk, s ügyelünk a részletekre is, biztosan nem génmanippulált a kukoricakeménytő. :)

      Andrea

      • Varga-Darabos Andrea
      • 2018-07-04 10:20
  • avatar

    Szeretem az illatát. Jó az állaga, könnyen kenhető. Mivel elég izzadós vagyok, a nagy melegben nem elég csak reggel használni, később is szükséges. Viszont a kellemetlen szagokat teljesen megszünteti.

    • Eleonóra
    • 2018-06-08 10:34
  • avatar

    Nagyon tetszik az illata, pár napja ismerkedünk, de azt hiszem még zajlik a méregtelenítés...

    • Katalin
    • 2018-05-30 10:20
  • avatar

    Kedves Andrea. 3 hónapja használom ezt a krémdeót, nagyon szerettem, nem volt vele gondom. Most 13 hetes kismama vagyok és egy hete nagyon felomlott, fájdalmas piros kiütéses lett a hónaljam. Azóta nem használok semmit, elmúlt a kiütés, de izzadok és szeretnék valamit használni. Okozhatta a krémdeó? Tudsz helyette mást ajánlani? Köszönöm

    • Réka
    • 2018-04-06 19:07
    • avatar

      Kedves Réka, 


      A hónalji területen a bőr nagyon érzékeny, a krémdeókban esetleg a szódabikarbóna, vagy az illóolajok okozhatnak bőrpirosodást. Ajánlom figyelmedbe az Illatmentes krémdeót, a recept tervezésénél figyelembe vettük azt is, hogy érzékeny bőrűek is használhassák, ezért nem tettünk bele szódabikarbónát.:)

      Andrea

      • Varga-Darabos Andrea
      • 2018-04-08 20:45
  • avatar

    Nagyon szeretem az illatát és az állagát. Nem fogta meg a ruháimat. Alaposan bele kell masszírozni a bőrbe. Szőrtelenítés utáni nap nyugodtan használhattam, nem irritált. Sajnos az én bőröm hamar hozzászokik a krémekhez/deokhoz, ezért egy idő után ezt az izzadásgátlót is napi többször kellett alkalmaznom és egy másikkal felváltva használnom. De ez nálam sajnos mindig is így volt minden deóval, krémmel.

    • Adrienn
    • 2017-11-20 12:35
  • avatar

    Kedves Andrea!
    Mi rendszeresen rendeljük a krémdeót, nagyon szerettük, mert tényleg bevált. De már eza harmadik tégely, hogy úgy jártunk, hogy ha kb a felét elhasználjuk, akkor a maradék rendkívül szemcsés. Ez a hónalj bőrén igen kellemetlen, mintha homokszemcséket dörzsölnénk... és sajnos utána még "pereg" is. A régebbi tégelyekkel nem volt ilyen gondunk, pedig már néhány éve ezt használjuk. Szeretnénk továbbra is, de most nem merek rendelni, mert nem szeretném a felét kidobni. Tudnál segíteni?

    • Zsanett
    • 2017-08-08 06:36
    • avatar

      Kedves Zsanett,  előfordulhat, hogy az egyik összetevő miatt érzed szemcsésnek a deót (ez a szódabikarbóna, amely összecsomosódhat). Ha felolvasztanád, akkor hűlés közben kevergesd, így újra homogén, jó állagú deót kapsz és nem kell lemondanod róluk.:)  Andrea

      • Varga-Darabos Andrea
      • 2017-08-08 08:56
  • avatar

    Bevált ez a krèmdeó is!!!:) Anyukám használja!Kellemesen friss illata van!Ès kiváló izzadásgátló!!!!

    • Nancy
    • 2017-07-31 18:47