Ezt a logót a Manna hozta létre, és azt jelenti, hogy a termék csomagolása részben újrahasznosítható műanyagból készült.
Ezt a logót a Manna hozta létre, és azt jelenti, hogy egyetlen termék elkészítéséhez sem használunk pálmaolajat. Ez tudatos döntés, ugyanis a megbízható, fenntartható gazdaságból származó pálmaolaj sajnos ritka, és az egyre terjeszkedő olajpálma-ültetvények miatt veszélybe kerülnek az őserdők és az ott élő állatok élőhelyei, sőt az is előfordul, hogy gyermekeket vagy modern kori rabszolgákat dolgoztatnak az ültetvényeken. Az esőerők csökkenése miatt egyre erősödik a globális felmelegedés is. Mondj te is nemet a pálmaolajra, hiszen te és én, együtt tehetünk valamit a környezetünkért, Földünkért!
Hello Summer
Csobbanj a nyárba Mannákkal! A kollekció a Balaton, vagy a tengerpartra repít akár úszni szeretnél, akár a parton pihenve koktélt szürcsölgetni 😊. Élvezd a nyár édes illatait és frissítő ápolását ebben az egyedülálló szappankollekcióban!
A Manna koktélszappanok elhozzák a hűsítő zuhanyzások élményét! A kókuszolaj alapú Gin-tonic muskotályzsályával, borókabogyóval és citrom illóolajjal felpezsdít a legmelegebb nyári napokon is! Kiszerelése: 90 g (Részletek)
Jókedv, vízpart, napfény! Egész évben arra vársz, hogy újra felöltsd a kedvenc fürdőruhádat, vizes hajjal és napbarnított bőrrel heverj el puha strandtörölköződön és gondtalanul élvezd a pillanatot, miközben jeges koktélt szürcsölsz?
A Manna koktélszappanok ezt a felhőtlen életérzést hozzák el a fürdőszobádba. Már az első használat után a partra vagy a napozást követő esti partyra képzelheted magad, ha gondosan beszappanozod bőrödet a kókuszolaj alapú szappankreációval. Az elmúlt öt év legdivatosabb koktéljának csodás hozzávalóit érezheted a bőrödön, kivéve persze az alkoholt, aminek nincs helye egy Mannában!
Itt van viszont a ginpárlat legfontosabb esszenciája, a borókabogyó, ami egy örökzöld cserje vagy fa gömbölyded, rengeteg illatot és aromát tartalmazó termése. Karakteres illata ezer közül is megismerhető. Nincs igazi gin-tonic húsos, vibrálóan sárga citromgerezdek nélkül, ebbe a Mannába ezért citrom illóolaj is került, hogy a hűsítő hatás megduplázódjon. Hiába a forróság, a legjobb, ha kánikulában is kellően meleg vízzel zuhanyzol, hiszen a víz alól kilépve eredendően hűvösebbnek érzed a levegőt.
A Gin-tonic koktélszappan minden nyári napon kiváló társ, meglásd, imádni fogod, ahogy megtisztítja és hűsíti egyre bronzosabb bőrödet! Akkor is szuper választás, ha kézmosáshoz használod majd, hiszen jótékony összetevői táplálják a kezek sérülékeny, vékony bőrét.
Pálmaolajmentes (és persze alkoholmentes), mesterséges aromákat nem tartalmazó Manna, amellyel élvezetes lesz minden egyes zuhanyzás!
INCI:Sodium CocoateAquaSalvia Sclarea OilJuniperus Communis Fruit OilCitrus Limon Peel OilCI 77492Linalool*Az illóolaj természetes összetevőjeGeraniol*Az illóolaj természetes összetevőjeLimonene*Az illóolaj természetes összetevőjeCitral*Az illóolaj természetes összetevője
Összetevők:Szappanosított kókuszolajVízMuskotályzsálya illóolajBorókabogyó illóolajCitrom illóolajSárga színezék (CI 77492)Linalool**Az illóolaj természetes összetevőjeGeraniol*Az illóolaj természetes összetevőjeLimonén**Az illóolaj természetes összetevőjeCitrál***Az illóolaj természetes összetevője
Mojito szappan
A Manna koktélszappanok elhozzák a hűsítő zuhanyzások élményét; a kókusz- és olívaolaj alapú Mojito citrommal és borsmentával gondoskodik róla, hogy a leghűsítőbb Mannával energizáld tested és lelked. Kiszerelése: 90 g (Részletek)
Kubában még a nap is másként süt: a karibi szigetországban kortyoltak először Mojitót, ami a legendák szerint a mojado spanyol szóról kapta nevét: ez nedveset jelent. A savanykás citrus leve és az őrületesen illatos borsmentalevelek teszik annyira vagánnyá és frissítővé ezt az italt, ami a Manna Mojito koktélszappan legfőbb múzsája.
Tényleg mindenki ismeri ezt az alapitalt, biztosan Te is segítségül hívtad már a derűs hangulatért és üdítő hatása miatt. A Manna koktélszappan alapja a kókusz- és az olívaolaj, így bőröd meghálálja majd a törődést: puha, hidratált és selymes lesz a folyamatos használattal. Már ékes papírruháján át is érezni fogod a borsmentát, ami pont ugyanolyan domináns a Mojito koktélszappanban, mint amennyire illatos és lehengerlő a hosszú, jégkockákkal teli poharakban. A cukor és az alkohol kimaradt a Mannából, ez csak természetes! Most a hidratálás, a hűsítés és az élmény a fontos.
A borsmenta fogyasztva, és a bőrrel érintkezve is megteszi hatását: úgy érzed, mintha néhány fokkal lehűlne a levegő. Éld át te is ezt a frissítő hűsítést, így lehet vidáman átvészelni a legnagyobb kánikulát is!
A Mojito koktélszappan abszolút uniszex illatot áraszt, mindenkinek meghozhatja a vágyott felfrissülést. Akár nyári, szabadtéri sportolás utánra is bekészítheted, imádni fogod, ahogy a fáradt izmokat sport- és egészségbarát koktéllal kényezteted!
Pálmaolajmentes (meg persze alkoholmentes) Manna, ami a nyári fürdőszobai kellékeid favoritja lesz.
Fontos: Intim területeken és az arcon inkább egy borsmentát nem tartalmazó Mannával mosakodj, mert irritációt okozhat az illóolaj.
INCI:Sodium CocoateSodium OlivateAquaCitrus Limon Peel OilMentha Piperita OilCI 77288Limonene*Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool*Az illóolaj természetes összetevőjeCitral*Az illóolaj természetes összetevője
Összetevők:Szappanosított kókuszolajSzappanosított olívaolajVízCitrom illóolajBorsmenta illóolajZöld színezék (CI 77288)Limonén**Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool**Az illóolaj természetes összetevőjeCitrál***Az illóolaj természetes összetevője
Piña colada szappan
A Manna koktélszappanok közül a Piña colada a hűsítés helyett a krémes hidratálást tartja elsődleges feladatának. Alapja a kókusz- és a szezámolaj, simogatóan ápol ananászkivonatával, különleges illatát pedig a mandarin és citrom illóolajnak köszönheti. Kiszerelése: 90 g (Részletek)
Te is azok közé tartozol, akik a szódás, szénsavas üdítős koktélok helyett inkább a krémesebb italokat kedvelik? Nos, ahogy a piña colada alapvető minden bár koktéllapján, úgy a Manna koktélszappanjainak megalkotásakor sem volt kérdés, hogy csatlakozik-e a kókuszos-ananászos trópusi nektár. Az ital, amit nem lehet megunni, ami mindig hosszú talpas pohárban érkezik és rendszerint további gyümölcsökkel díszítik, hogy még vonzóbbá váljon. Ezt a trükköt is beveti az egzotikus Manna, hiszen az alapreceptet megfűszerezi egy csipetnyi mandarin illóolaj is, ezzel tökéletesítve az élményt. Ki ne kedvelné a jellegzetes illatú, puha héjú, aprócska gerezdekre szedhető citrust?
A piña colada eredetileg a napfényes, messzi Puerto Ricóból származik, ahol természetes a kókusz és az ananász jelenléte. Ezt az élményt kínáljuk Neked is mostantól csak egy karnyújtásnyira, de vigyázz, csak a nyár végéig! Tipp: ha még az őszi hónapokban is koktélszappannal nosztalgiáznál a lazulós strandolásról, baráti vízibiciklizésről, a tengeri kajakozásról, akkor érdemes dupla dózist beszerezni!
A szappanba zárt kókuszolaj és a szezámolaj szuper párost alkot, mely még a szárazabb bőrt is megitatja, puhítja. A mandarin illóolaj pedig vidámmá és élettel telivé varázsolja a zuhanyzás pillanatait.
Pálmaolajmentes (és persze alkoholmentes), mesterséges aromákat nem tartalmazó, különleges krémességgel és desszertszerű illattal.
INCI:Sodium CocoateSodium SesameseedateSzappanosított szezámolajAquaCitrus Reticulata Peel OilCitrus Limon Peel OilAnanas Sativus Fruit ExtractLimonene*Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool*Az illóolaj természetes összetevőjeCitral*Az illóolaj természetes összetevője
Összetevők:Szappanosított kókuszolajSzappanosított szezámolajSzappanosított szezámolajVízCitrus Reticulata Peel OilCitrom illóolajAnanászporLimonén**Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool**Az illóolaj természetes összetevőjeCitrál***Az illóolaj természetes összetevője
Muskotály szappan
A Manna Balaton kollekció szappanjai úgy kalauzolnak a „magyar tenger” körül, hogy egyszerre sejlenek fel benned a balatoni nyarak emlékei és maradsz a jelenben, a kellemes illatok felhőjében. Kiszerelése: 90 g (Részletek)
Nem árulunk el titkot azzal, hogy a hol haragoskék, hol tipikus “Balaton-zöldben” pompázó állóvíz déli és északi partján megannyi szőlészetet, borászatot, sőt, pezsgőpincészetet is találsz. Nagy hagyománya van errefelé a bornak, tisztelet övezi a nedűt adó, egészségtől kicsattanó tőkéket és a “terroir”-t, vagyis termőföldet. A tipikus balatoni fajták között említik az olaszrizlinget, a cserszegi fűszerest, de a szürkebarát és a kéknyelű is gyakran előfordul a lankákon. Ugye kortyoltál már olaszrizlingből készült, dús buborékokkal megkínált fröccsöt a parton a hekked, lángosod mellé? Na, ugye!
A balatoni ebédek, balzsamos esték hűsítő alkoholos frissítője a fröccs, de semmiféle üdítő élményről nem számolhatnál be, ha nincsen ez a sok remek szőlő, amire olyan büszke a régió!
A Manna Balaton kollekció Muskotály szappanja kókuszolaj és olívaolaj kettősére támaszkodva tartalmazza a csodás szőlőmag-őrleményt, amely a természetes bőrradírozó dörzsanyagok segítségével gyengéden radírozza a bőrt. Ezzel elősegíti az elhalt hámsejtektől való megválást a kényeztető tusolás folyamán.
Ebben a Mannában a muskotályzsálya illóolaja is megjelenik: illata egyrészt mély és fűszeres, de abszolút emlékeztet a friss mustra, ezáltal jelen van a szőlős gyümölcsösség is.
Pálmaolajmentes, mesterséges aromákat nem tartalmazó, vegán Manna, amely közelebb hozza a természetet. Bohókás csomagolását magán viselve az otthoni/balatoni nyaraló fürdőszobájának éke, megszabadítva retró papírruhájától pedig felsejlik a minden szappanra jellemző egyediség, hiszen nincs két ugyanolyan módon márványossá váló Manna.
INCI:Sodium CocoateSodium OlivateAquaSalvia Sclarea OilVitis Vinifera Seed PowderLimonene*Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool*Az illóolaj természetes összetevője
Összetevők:Szappanosított kókuszolajSzappanosított olívaolajVízMuskotályzsálya illóolajSzőlőmagőrleményLimonén**Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool**Az illóolaj természetes összetevője
Levendula szappan
A Manna Balaton kollekció egy szappanba gyúrja a múltat és a jelent: a retró balatoni nyaralások hangulata találkozik a „magyar tenger” körül fellelhető nemes növények hangulatával, komponenseivel, mint például az illatos tihanyi vagy kőröshegyi levendula. Kiszerelése: 90 g (Részletek)
A békebeli balatoni nyaralások mai napig éles emlékként élnek benned: illatok, ízek, fények, dallamok keverednek, ha az ország legkedveltebb üdülőhelyére gondolsz. Felidézed az idilli napokat, amikor a nyári szünetben csupán a kötelező olvasmányt kellett magaddal vinned, majd pár évvel később a naptejet/bronzolajat és azt a bizonyos “egyszál bikinit”, egy picit később pedig már a gyerekek felfújható játékaival közelítetted meg nyaraid imádott helyszínét.
A Balaton kivételes mikroklímájának köszönhetően rengeteg csodás növény élőhelye, népszerűségének köszönhetően a levendula telepítése egyre gyakoribb mindkét part lankáin. Ki ne kedvelné az illatos, pompás lila növényt, melyből megannyi változat létezik? A Manna Balaton szappankollekció legszínesebb darabja is ezt a romantikus árvacsalánfélét helyezi előtérbe a lila színű, vidám szappanban.
Az alapja a kókuszolaj, ebbe a selymes közegbe érkezett a levendula illóolaja, amelynél kevés kellemesebb növényi illatot ismerünk. A levendula aromája egyszerre gyógynövényes, kicsit édeskés, de citrusos jegyeket is tartalmaz – nem véletlen, hogy a gasztronómiában szeretik citrommal kombinálni; jól passzoló páros! Stresszűző és lazító hatását a népi gyógyászat gyakran említi; már puszta illóolaja párnára cseppentése is praktikus tipp, ha valaki nehezen szenderül álomba. Éppen ezért az esti fürdéshez vagy egy stresszesebb nap előtt/után ajánljuk Neked leginkább!
Pálmaolajmentes Manna, az elmúlt idők legromantikusabb szappanja, amely egyszerre nosztalgikus és nagyon is mai!
INCI:Sodium CocoateAquaLavandula Angustifolia OilCI 77491CI 77499CI 77007CI 77891OctyldodecanolJojoba EstersTrihydroxystearinLimonene*Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool*Az illóolaj természetes összetevőjeCoumarin*Az illóolaj természetes összetevőjeGeraniol*Az illóolaj természetes összetevője
Összetevők:Szappanosított kókuszolajVízLevendula illóolajPiros színezék (CI 77491)Fekete színezék (CI 77499)Lila színezék (CI 77007)Titán-dioxid (CI 77891)2-oktil-1-dodekanolJojoba észterekTrihidroxisztearinLimonén**Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool**Az illóolaj természetes összetevőjeCoumarin*Az illóolaj természetes összetevőjeGeraniol*Az illóolaj természetes összetevője
Hévíz iszap szappan
A Manna Balaton kollekció a „magyar tenger” környékére jellemző növények, fűszerek segítségével, ihletésével jött létre. Ez a Manna állít emléket a természetes gyógyiszap medrű, meleg vizű Hévíznek, Zala megye természeti csodájának, spa-központjának. Kiszerelése: 80 g (Részletek)
Gyerekként nem annyira vonzott a meleg vizű egészségközpont? Mindig csak a vízibiciklikre vágytál és azt gondoltad, ha itt van Neked a Balaton, miért utaznál tovább egy kisebb vízhez? Varázsütésre persze, amint tudatosabbá váltál, ahogy fontos lett számodra az egészségmegőrzés, a szépségápolás, egyből más színben tűnt fel a természetes, kültéri termálfürdő. Ez egy teljesen általános folyamat, Hévíz az idő előrehaladtával egyre vonzóbbá válik, nem véletlen, hogy vendégei között tudhatja a világ termálvíz-rajongóit.
Ki ne akarna gyönyörű tündérrózsák között, az egész évben kellemes hőmérsékletű gyógyvízben úszkálni?
A Balaton kollekció Mannája a Hévízi-tó medrét is borító gyógyiszap miatt egészen sötét színű, és a kókuszolaj és olívaolaj duójával válik lágy habzásúvá és krémessé. A Mannához felhasznált hévízi gyógyiszap szervesanyag- (huminsav) és ásványtartalmú (kén) komponens, azonban a jellegzetes kénillat helyett a szappan fantasztikus eukaliptusz-illattal varázsol el. Üdítő fúzió, nem igaz?
Pálmaolajmentes Manna intenzív, hűsítő illattal, a gyógyiszap természetességével és gazdag ásványianyag-tartalmával.
INCI:Sodium CocoateAquaSodium OlivateEucalyptus Globulus Leaf OilEukaliptusz illóolajPeatLimonene*Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool*Az illóolaj természetes összetevője
Összetevők:Szappanosított kókuszolajVízSzappanosított olívaolajEukaliptusz illóolajEukaliptusz illóolajTőzegLimonén**Az illóolaj természetes összetevőjeLinalool**Az illóolaj természetes összetevője
E-mail címedre elküldtük a jelszómódosításhoz szükséges információkat!
Regisztráció
Kíváncsi vagy a Manna-újdonságokra, érdekelnek a szuper ajánlatok?
Iratkozz fel a hírlevélre, kérlek, add meg az e-mail címed! A feliratkozással hozzájárulsz személyes adataid marketing célból történő kezeléséhez és elfogadod Adatkezelési tájékoztatónkat.
Hozzászólások(0)
Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be!