5999886670252 Manna https://static.manna.global/img/product/hu/630/coco-csokis-szappan-233640-448.jpg Hajmosásra használom. Első alkalommal elnehezítette a hajam, kicsit ragadt, valószínűleg azért, mert meglepődött a hajam, hogy mi ez a vegyszermentes csoda, amit eddig sosem tapasztalt, vagy nem mostam ki teljesen a szappant. A kókuszolaj és a kókuszreszelék volt az a két összetevő, ami a választásban alapul szolgált, illetve vonzó volt az is, hogy tetőtől talpig tisztálkodhatok ezzel a szappannal. A csokis összetevőket pedig szintén nagyon kedvelem. Visszaadta a szappan a hajamnak szinte azt az állapotát, a gyermekkoromban volt, dús és erős.
  • not tested on animals
  • vegan
  • palm oil free Ezt a logót a Manna hozta létre, és azt jelenti, hogy egyetlen termék elkészítéséhez sem használunk pálmaolajat. Ez tudatos döntés, ugyanis a megbízható, fenntartható gazdaságból származó pálmaolaj sajnos ritka, és az egyre terjeszkedő olajpálma-ültetvények miatt veszélybe kerülnek az őserdők és az ott élő állatok élőhelyei, sőt az is előfordul, hogy gyermekeket vagy modern kori rabszolgákat dolgoztatnak az ültetvényeken. Az esőerők csökkenése miatt egyre erősödik a globális felmelegedés is. Mondj te is nemet a pálmaolajra, hiszen te és én, együtt tehetünk valamit a környezetünkért, Földünkért!
  • recyclable papír Ezt a logót a Manna hozta létre, és azt jelenti, hogy a Manna csomagolása 100%-ban újrahasznosítható papírból készült.
COCO csokis szappan®
Manna

Kiszerelése: 90 g

Gazdag, krémes habjával a bársonyos kókuszolaj legjavát nyújtja bőrödnek, a csipetnyi kakaó pedig ellenállhatatlanná teszi. Megvan benne minden, amire szükséged van*!

COCO csokis szappan®

 
Kiszerelése: 90 g
Kiszerelése: 90 g

2 390 Ft
+ 11 pont + 11 pont = Ennyi pontot adunk Neked
2 390 Ft
+ 11 pont + 11 pont = Ennyi pontot adunk Neked

db
db
Kosárba

Bezárom

2 390 Ft
Kosárba
6372 értékelés (4.61/5.00) Értékelés

6372 értékelés (4.61/5.00) Értékelés

Csak Manna Club tagoknak: 2 270 Ft - 12 pont

  • Jelenleg
    van raktáron

  • Szállítás:
    1 Munkanap

Manna

A kókusz legjava és csipetnyi kakaó a ragyogó bőrért

COCO csokis szappan®

Vágyakozva gondolsz a trópusi nők gyönyörű bőrére?


Csalogasd elő magadból te is ezt a természetességet és harmóniát éppúgy, mintha te is egy egzotikus helyen élnél, karnyújtásnyira a természet legbecsesebb kincseitől. Ebben segít neked a COCO csokis szappan®!

Megtalálod benne mindazt, amire szükséged van a tartós és látványos megújuláshoz.


A különleges, márványos mintázatú szappanban tiszta, tápláló kókuszolaj segíti bőröd természetes felfrissülését krémes, gazdag hab formájában. A csipetnyi hozzáadott kakaópor ellenállhatatlan kényeztetésben részesíti bőröd, szappanod pedig gyönyörű cirmossá varázsolja. Az enyhe bőrradírozó hatásért pedig még egy marék friss kókuszreszelékkel is meghintettük!

 

A COCO csokis szappan® nem tartalmaz hozzáadott illóolajat, így illatmentes.



Próbáld ki most, hidd el, érdemes!


Fontos tudnod: bár nagy gonddal, kézzel készítünk minden darabot, a kakaópor nem mindig keveredik úgy, hogy hangsúlyosan megfesse a szappant, ahogy a képen láthatod. Mivel megrendeléskor a már becsomagolt szappant küldjük el Neked, mi sem látjuk, hogy a csoki milyen mértékben van jelen benne. Ezért csak a kakaóporért ne válaszd.



Jó hír, hogy csokival vagy anélkül egyaránt ugyanolyan jó választás ez a szappankülönlegesség!

Hogyan használd

  • andrea photo

    Használhatod a szokásos napi rutinodba beépítve.

    Javaslat:

    Használat után csepegtesd le a vizet a szappanról, majd hagyd jól megszáradni. 

    Fontos tudnod:
    Ezt a gyengéd szappant gyerekek számára is ajánljuk, 3 éves kor felett.
    Mint tudod, a gyerekek mindent szívesen megkóstolnak, ezért ügyelj rá, hogy gyermeked csak felnőtt felügyelete mellett használja a szappant.
    Figyelj arra is, hogy szembe, szájba ne kerüljön a szappan, és intim testtájakon ne használd.



Miben segíthet Neked a(z) COCO csokis szappan®?

  • 1

    Pálmaolajmentes szappan

    2

    100% Vegán

  • 6

    Nem tartalmaz hozzáadott illóolajat

    3

    Tetőtől-talpig használhatod

  • 5

    Selymesen, gazdagon habzó szappan

    4

    Fenséges, tápláló kókuszolajjal

  • 1 Pálmaolajmentes szappan
  • 2 100% Vegán
  • 3 Fenséges, tápláló kókuszolajjal
  • 4 Tetőtől-talpig használhatod
  • 5 Selymesen, gazdagon habzó szappan
  • 6 Nem tartalmaz hozzáadott illóolajat

INCI: Sodium Cocoate Aqua Theobroma Cacao Seed Powder Cocos Nucifera

Összetevők: Szappanosított kókuszolaj Víz Kakaópor Kókuszreszelék

Hozzászólások(445)

Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be!



  • avatar
    • (Táncsics M. Szki)
    • 2023-09-19 08:11

    Az egyik legjobb szappan számomra.

    • (Táncsics M. Szki)
    • 2023-09-19 08:11
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Csilla
    • 2023-06-16 20:58

    Régi kedvenc, az egész család szereti. Kellemesen krémes a habja, a benne lévő kókusz darabkák nem túl erősen dörzsölnek és visszafogott, enyhe az illata.

    • Csilla
    • 2023-06-16 20:58
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Vivien
    • 2022-08-31 06:37

    Édes illata számomra nyugtató, kényeztető. Imádom!

    • Vivien
    • 2022-08-31 06:37
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Melanie
    • 2022-08-08 22:38

    Lehet, hogy velem volt a baj de valahogy én alig éreztem az illatát, pedig nagyon vártam a sok jó alapján amit olvastam róla. A kókusz darabokat viszont szerettem és jó volt vele fürdeni, nagyon jól habzik. Csak intenzívebb illatokra számítottam.

    • Melanie
    • 2022-08-08 22:38
  • avatar
    • Sándorné
    • 2022-07-15 13:03

    A legjobb fürdőszappanok egyike!

    • Sándorné
    • 2022-07-15 13:03
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Kornélia
    • 2022-07-08 19:47

    Amikor befalnál egy tábla csokit. Finom és lazít.

    • Kornélia
    • 2022-07-08 19:47
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Anita
    • 2022-06-01 18:06

    Kellemesen habzó illatos kedvencem a mindennapokban.

    • Anita
    • 2022-06-01 18:06
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Bernadett
    • 2022-04-03 20:18

    Krémes csokis kókuszos illat, radirozó kókusz reszelékekkel. Imádom!

    • Bernadett
    • 2022-04-03 20:18
  • avatar
    • Alexandra
    • 2022-03-25 20:36

    Nekem sajnos nagyon durva a szemcse, ami benne van. Egyébként szeretném. Viszont minden más termék tökéletes.?

    • Alexandra
    • 2022-03-25 20:36
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
  • avatar
    • Rebeka
    • 2022-02-25 22:35

    Bőrömön vékony film réteget hagy

    • Rebeka
    • 2022-02-25 22:35
    • Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés Értékelés
Van még további 445 hozzászólás   Betöltöm a következő oldalt