Végre eláruljuk: erre számíts 2020-ban!
végre eláruljuk: erre számíts 2020-ban!

Végre eláruljuk: erre számíts 2020-ban!



Az újévi tervezgetés láza bennünket sem került el. Megosztom veled, mire jutottunk, hogy pontosan tudd, mire is számíthatsz Mannásként idén.

Úgy tartják, a hangzatos újévi fogadalmak hosszú távon nem működnek. Bármennyire is lelkesek vagyunk, legfeljebb a fogadkozást követő pár hétben tudjuk magunkat tartani a megvalósításukhoz, utána szép lassan elhalványulnak a nagy szavak. Végül minden megy tovább a megszokott kerékvágásban, mintha mi sem történt volna.

A legbiztosabb mód ennek elkerülésére az, ha önazonos maradsz, vagyis nem kívánsz olyat, ami nem belőled fakad. Amiről a lelked mélyén tudod, hogy valójában nem is illik hozzád.

Fejlődni, csiszolódni persze lehet (sőt, kötelező is). De az állandóság, az értékeidhez való ragaszkodás sokkal megnyugtatóbb, mint a csapongás, magad és a külvilág számára is.

Ezt szem előtt tartva mi is úgy döntöttünk, hogy az a legütősebb újévi terv, ha 2020-ban is önmagunk maradunk!

Erre számíthatsz nálunk 2020-ban:

1. Kiállásra a környezetvédelem és az etikus gyártás mellett.

Fogadkoznunk sem kell, hogy elismert natúrkozmetikai márkaként továbbra is elkötelezettek leszünk a vegyszermentesség mellett. Maradéktalanul megbízhatsz abban, hogy a Mannákban nem találhatsz semmilyen kemikáliát, parabént, egyéb vegyszert.

A természetesség mindent áthat, tehát magától értetődik, hogy hozzáadott parfümöt 2020-ban sem fogunk használni. A Mannák mennyei illatát a jövőben is kizárólag a 100% natúr illóolajok és a természetes összetevők adják majd.

Az is magától értetődik, hogy alapanyagaink állatkísérletektől teljesen mentesek. Ezek az értékek biztos mérföldkövek lesznek nálunk 2020-ban is.

2. Kényeztetésre, ami egészen a csillagokig repít.

Visszajelzéseitek azt tanúsítják, hogy aki egyszer belépett a Manna-univerzumba, nem akarja többé elhagyni, hiszen mindent megtalál, amire csak szüksége van a bőre, a haja vagy a foga természetes, vegyszermentes ápolásához.

A Mannák világa tényleg olyan, mint a fénylő csillagokkal teli éjjeli égbolt. A látvány egyszerűen lenyűgöz, a végtelennek tűnő univerzum pedig izgalmas kalandokra hívogat.

Még csak most ismerkedsz ezzel a csodás új világgal? Bőven kínálunk neked felfedeznivalót, csak indulj el és egyik Manna majd hozza magával a másikat… Az első lépésekhez 2020-ban is bőrtípustesztünket javasoljuk, melynek kitöltése után praktikus tippeket kapsz a bőrtípusodnak megfelelő bőrápolásról és az ideális Mannákról.

3. És egész éven át tartó ünneplésre.

Ha hűséges Mannás vagy, jól tudod, hogy nálunk a Tündérek azok, akik a háttérben a szálakat mozgatják. Ők azok, akikre mindig, mindenben számíthatsz – útnak indítják a rendelésedet vagy éppen válaszolnak a kérdéseidre.

Szappantündérként én is rájuk támaszkodom, már a kezdetek óta. Minden egyes új Mannánk, csomagolásunk, nyereményjátékunk, kisebb-nagyobb meglepetésünk, jótékonysági akciónk, ajándékunk a Tündérek szorgosságát, keze munkáját, kitartását dicséri.

Akit azonban igazán ünnepelnünk kell 2020-ban is, az továbbra is Te vagy!

A Mannák tündérmesébe illő gondoskodása, gyengéd ápolása csak neked szól.

A végtelen kíváncsiságodnak, a játékos kedvednek, az örömteli hűségednek, a környezet megóvása iránti vágyadnak. Annak, hogy tudjuk: a legjobbat, a legigényesebbet akarod magadnak és az egész családodnak, vagyis kompromisszumoktól mentes, természetes, vegyszermentes bőrápolást.

Mi vár még rád idén? Hamarosan folytatom, visszavárlak!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák

Hozzászólások

Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be!



Díjazzuk a hűséged!

A százalékokban számított kedvezmények ideje lejárt, mert szeretnénk, ha Manna Club tagként megkülönböztetett figyelmet és még több kedvezményt kapnál. Ezért létrehoztunk a Manna Clubot, ahol könnyen átláthatod az aktuális ajánlataid.

Tudj meg többet