A méz mint természetes szépítőszer

a méz mint természetes szépítőszer

A méz mint természetes szépítőszer

A mézről már volt szó korábban, de akkor megettük, most pedig magunkra fogjuk kenni, mégpedig szuper tápláló receptek formájában, illetve lesz egy kis meglepetésem is, de erről majd később!

A mézet gyulladáscsökkentő szerként is használhatod: a problémás vagy érzékeny bőrre is igazi gyógyír, segít a bőrhibák eltüntetésében és kialakulásának megelőzésében, nemcsak védi és ápolja, hanem fiatalossá is teszi azt.

Arcmaszkok: 

Kleopátra tápláló arcmaszkja

  • 100 g méz
  • 100 g rizsliszt vagy zabpehelyliszt (de jó más is)
  • kis tej

Először keverd össze a mézet és a lisztet, majd adj hozzá annyi tejet, hogy jól kenhető, krémes állagú legyen. Hagy az arcodon 20 percig, majd öblítsd le langyos vízzel, vagy kamillateával.

 

Fiatalító mézes maszk

 

  • 1 tojássárgája
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál hidegen sajtolt olaj (olíva, mandula, avokádó – bőrtípustól függően) egy kis rizsliszt a formázáshoz

Keverd össze a hozzávalókat (a liszttel tudod szabályozni a sűrűségét), és hagyd hatni legalább 20-30 percig (vigyázz, hogy ne legyen túl folyós a mix, mert akkor csöpögni fog), majd langyos vízzel öblítsd le.

 

Tudtad, hogy a méz hidratáló tulajdonságokkal is rendelkezik?

 

Csak a kellőképpen hidratált bőr lehet lágy, rugalmas, kevésbé hajlamos a ráncosodásra. A bőr öregedése, és a káros környezeti hatások, a káros kozmetikai összetevők (mint pl. sok ránctalanító, vagy egyéb kemikáliákat tartalmazó készítmény) mind oda vezethetnek, hogy a bőr hamarabb öregszik, ráncos, fakó lesz.

 

A méz és a mézet tartalmazó készítmények azért olyan jók a bőrnek, mert a méz egy természetes nedvesítőszer, hidratálja a bőrt, ragyogóvá, üdévé varázsol.

 

Hajfény

1 liter langyos vízben keverj össze 1 teáskanálnyi mézet, és hajmosás, hajöblítés után öntsd a hajadra. Kiöblíteni nem kell!

 

Mézes fürdő 

 

Pár evőkanálnyi mézet tegyél kádnyi vízbe, ebbe tehetsz kedvedre való illóolajakat is. 

 

Ha mindez kevés volt, és valami hiányérzeted van, jól gondolod, ugyanis most jön a meglepetés: örömmel jelentem, megszületett az új kecsketejes mannaszappancsalád újabb tagja, a Mézeskalács szappan!

 

A méz összes jó tulajdonsága egy kis tömb szappanba sűrítve, plusz kecsketejjel, zabpehellyel gazdagítva – Kleopátra ajánlásával! ›› klikk ide ››



Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák

  • csipkerózsika kedvenc bőrápoló olaja

    Csipkerózsika kedvenc bőrápoló olaja

    Csipkerózsika kedvenc bőrápoló olaja: a C-vitamin bomba csipkerózsaolajA csipkerózsa (vadrózsa – Rosa canina) termését augusztus végétől kezdik el szedni, mert ilyenkor a legnagyobb benne a C-vitamin tartalom...Olyannyira, hogy a gyümölcsökkel összehasonlítva is a legtöbb C-vitamint tartalmazza: kb. 10-szer annyit, mint pl. a citrom. Lehet belőle lekvárt, szörpöt, likőrt és egyéb nyalánkságokat készíteni, de amit most szeretnék mutatni Neked, ennél egy picit különlegesebb. 

    Megnézem
  • méregtelenítés és tisztítás egy lépésben

    Méregtelenítés és tisztítás egy lépésben

    Méregtelenítés és tisztítás egy lépésben, mindez úgy, hogy közben még jól is esik? Igen, íme a legújabb Manna csoda, az új, Manna SPA család első darabja: Tündérkert szappanA spa latin eredetű kifejezés, melynek jelentése "sanus par aquam" (vízből egészséget meríteni), melynek lényege, hogy vizet és vízből származó anyagokat (iszap, alga, ásványok, só, gőz) használnak a szépítéshez, gyógyításhoz vagy egyszerűen csak ahhoz, hogy jól érezd magad.A legújabb mannaszappannal most egyszerűen a fürdőszobádba varázsolhatod ezt az érzést, hiszen ez a szappan attól különleges, hogy rózsaszín agyagot tartalmaz."Szépnek szép, de miért jó ez nekem?" 

    Megnézem
  • a hónap gyümölcse a földi eper

    A hónap gyümölcse a földi eper

    A hónap gyümölcse a földieperAz eper, bár 90%-a víz, mégis sok fontos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, alacsony a kalóriatartalma, és számtalan módon el lehet készíteni....Kell ennél több, amiért imádjuk?! Ennek a fenséges ízű gyümölcsnek a színét az antocián adja, mely karotinban gazdag színezőanyag: nemcsak élvezet lesz a piros termésbe beleharapni, hanem ez a természetes növényi színezék védi a bogyót a sejtkárosító anyagoktól és baktériumoktól. Miért egyél sok epret?

    Megnézem

Hozzászólások

Hozzászólnál? Hozzászólás írásához kérjük lépj be! Belépek

  • avatar
    • Anikó
    • 2012-01-22 11:16

    Szaunáztatok már mézzel?Az valami Isteni. Nem kell kozmetikába járnia, és méregdrága pakolásokra költenie senkinek, aki ezt kipróbálja!

    • Anikó
    • 2012-01-22 11:16
  • avatar
    • Boróka
    • 2011-05-22 19:21

    Én minden nyáron megyek erdélybe, mert ott születtem, és a családom fele is ott él, és ilyenkor fel szoktam menni a hegyekbe, ahol a mézesek vannak, és veszek egy csomó friss hegyi mézet, amiben fizikai képtelenség, hogy bármi mellékes adalékanyag legyen, hiszen a bácsi aki csinálja, még írni és olvasni is alig tud, egész életében ezzel foglalkozott, és számolni is csak azért tanult meg, hogy el tudja adni a mézét, úgyhogy aki igényelne hegyi virágmézet, az szóljon nekem, és szívesen hozok neki, garantáltan tiszta!

    egyébként meg a sebekre is nagyon jó, mert hamar heggesít, és fertőtlenít!

    üdv, Boró

    • Boróka
    • 2011-05-22 19:21
    • avatar
      • Felhasználó
      • 2012-08-21 11:18

      Kedves Boró!Ha megkérlek tudnál nekem is szerezni abból a mézből? Szívesen beszállok az utiköltségbe is. Szeretettel, Ildikó

      • Felhasználó
      • 2012-08-21 11:18
    • avatar
      • Hedvig
      • 2011-07-20 13:16

      Kedves Boró!

      Engem érdekelne az erdélyi méz, mert már én is bizalmatlan vagyok az itthon kapható mézekkel kapcsolatban (annak ellenére, hogy csakis háztól veszem). Idén is mész Erdélybe? Ha igen, és nem lakunk túl messze egymástól (én paksi vagyok), megkérnélek, hogy hozz nekem néhány üveggel. Egyébként ott mennyiért veszed kilóját?

      Válaszod előre is köszönöm! Szép napot Neked!

      Hédi

      • Hedvig
      • 2011-07-20 13:16
    • avatar
      • Ferenc
      • 2011-06-17 21:52

      T.lizander ! Egy kis kiegészítés a cikkéhez : "hiszen a bácsi aki a méheket kezeli,még...Ugyanis a mézet a méhek csinálják ! Üdv:bollaf

      • Ferenc
      • 2011-06-17 21:52
  • avatar
    • Ibolya
    • 2011-05-22 13:45

    Kedves Mindenki!

    Ezt a Wikipédián találtam, érdemes elolvasni...

    Üdv.

    BIBI

    Méz [szerkesztés]

    A méhek (és az ember) tápláléka. Virágok nektárjának, növényi nedveknek a méhek által átalakított terméke. Az ember a mézet az ősi időktől fogva gyűjtötte és eleinte mint csemegét, később mint fontos táplálékot, végül mint gyógyterméket használta, illetve használja. Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. A méz kiváló szénhidrátforrás, mely gazdag ásványi anyagokban, tartalmaz vitaminokat, s szerves savakat, illóolajokat és fontos enzimeket. Találhatók még benne aminosavak, fehérjék és egyéb bioaktív anyagok. 81%-ban főleg monoszacharid cukrot tartalmaz. 22 féle makro-, és mikroelem található benne. Elsősorban C-, és B-vitaminfolsav és nikotinsav a leglényegesebb vitamintartalma. Magas az enzimtartalma is, és ez okozza a jelentős ANTIBIOTIKUS sajátosságát. A lépes mézben lévő viasz fokozza a méz hatékonyságát nyálkahártya-gyulladások, illetve immungyengeség esetén. Legjelentősebb felhasználási köre: szívbetegségek (szívgyengeség), gyomorhurut, légcsőhurut, endokrin-mirigy bántalmak (elégtelenség), sebek kezelése. Ellenjavallt: cukorbetegségpajzsmirigy-túltengés, az agyalapi mirigy túlműködése, allergia és gyomorsav-túltengés esetén.

    • Ibolya
    • 2011-05-22 13:45
    • avatar
      • Ágnes
      • 2011-05-23 14:54

      Kedves Bibi, és Mindenki!

      Az, hogy a méznek van ANTIBIOTIKUS hatása ,és hogy tartalmaz-e hozzáadott ANTIBIOTIKUMOT...nos az NEM ugyanaz!!! :)

      • Ágnes
      • 2011-05-23 14:54
  • avatar
    • Ágnes
    • 2011-05-20 15:00

    Aki kicsit is nyitott szemmel jár, és nem csak a butító médiából "értesül", az tudja, hogy igenis létezik Magyarországon kiváló minőségű méz (és még sok más). Elég szembetűnő, hogy minden ami jó, egészséges, hasznos, azt sajnos előbb utóbb megpróbálják lejáratni itthon, undort, negatív érzéseket és elutasítást váltva ki az emberekből...aztán olcsón felvásárolják, és kiviszik külföldre...mi meg ezekután vehetjük a méreg drága külföldi selejtet. Ennyi...    Ki kell menni a piacra, és nem csak az egyformán unalmas multiknál vásárolni! A magyart, a hazait kell támogatni, nem a beazonosíthatatlan külföldi szennyet...mindig kiderül róluk, mennyi méreg van bennük. Járjunk nyitott szemmel!

    • Ágnes
    • 2011-05-20 15:00
  • avatar
    • Aqvanistan
    • 2011-05-20 10:18

    Sziasztok!

    A méz valóban egy csodás szépítőszer, de arra mindenképpen figyelni kell, hogy a különböző pakolásokba a méz mellé 3x annyi vizet kell tenni, mert csak így fejti ki hidratáló hatását. Különben pont az ellenkezőjét lehet vele elérni, tehát azt a kis vizet ami a bőrödben van, azt is kiszívja.

    Szép napot mindenkinek :)

    • Aqvanistan
    • 2011-05-20 10:18

Díjazzuk a hűséged!

A százalékokban számított kedvezmények ideje lejárt, mert szeretnénk, ha Manna Club tagként megkülönböztetett figyelmet és még több kedvezményt kapnál. Ezért létrehoztunk a Manna Clubot, ahol könnyen átláthatod az aktuális ajánlataid.

Tudj meg többet